Csak minimális mértékben nyúltak a két méter széles karosszériához Csak minimális mértékben nyúltak a két méter széles karosszériához

Kifejezetten a Dél-Amerikában zajló Dakar ralira koncentrálta az utóbbi években a Volkswagen a tereprali-versenyautóját, ennek megfelelően a Race Touareg bezsebelte az utolsó három győzelmet.

Ennek alkalmából a gyár elkészítette az autónak a közúti közlekedésre alkalmas változatát. Természetesen rengeteg módosítást kellett eszközölni a konstrukción, például a versenyen használt 16 colos felnik helyett 18 colos kerekeket kapott a Race Touareg. Az utastérben egyedül a bukókeret maradt változatlan, hiszen például rendes műszerfalat – még ha kicsit spártai is – kapott az autó, és a Recaro kagylóülések is sokkal kényelmesebbek a versenyváltozatnál.

Csak a bukókeret maradt váltoatlan az utastérben, ahová például műszerfal is került Csak a bukókeret maradt váltoatlan az utastérben, ahová például műszerfal is került

Alumínium, karbon, bőr, és hasított bőr is megtalálható az utastérben, a kardánalagúton gravírozással jelzik az eddigi Dakar győzelmeket. A műszaki részletekről mindössze annyit árultak el, hogy a 310 lóerős dízelmotorral szerelt közúti tereprali-autó 6 másodperc alatt gyorsul 100 km/órás sebességre. A sorozatgyártása még nem eldöntött kérdés, de már megkezdődött az igények felmérésre.

310 lóerős dízelmotor repíti 6 másodperc alatt 100 km/órára a Race Touareget. Sorozatgyártásra alkalmas, de ez ügyben még nincs pozitív döntés 310 lóerős dízelmotor repíti 6 másodperc alatt 100 km/órára a Race Touareget. Sorozatgyártásra alkalmas, de ez ügyben még nincs pozitív döntés