A Jaguar E-Type csodaszép veteránautó, de normál esetben még a magas ára se indokolta volna azt a felújítást, amelyet ezen a példányon elkövettek. Azonban nagyon is jó oka volt a megrendelőnek a 2956 munkaórán át tartó felújítás kifizetésére, hiszen annak a végén a valaha gyártott 15. példány lett az övé – egyike annak a hat autónak, amelyek 1961 novemberében a Skót Autószalonon ki voltak állítva.

2013 végén, a franciaországi Cernay városában találták meg a maradványokat, az előéletéről annyit lehetett tudni, hogy 1976-ban került ahhoz a tulajdonoshoz, akitől megmentették. Ő 1986-ban saját kezűleg kezdett bele a felújításba, de az megakadt abban a stádiumban, hogy szétszerelte az autót. Ezt követően egy pajtában pihent a maradék, a hátsó részben még madárfészket is találtak, és az évek során több alkatrész is elkallódott, szóval nagy munka volt a felújítás.

Az első szériás, 3,8 literes hathengeres motorral szerelt kupét a bridgnorthi Classic Motor Cars műhely gondjára bízták, ahol aztán mintegy 3000 munkaórával sikerült újra helyreállítani – a gyári dokumentumok alapján tudták, hogyan is nézett ki eredetileg. Azért is szükség volt a Jaguar segítségére, mert a brit nyilvántartásban ennek az autónak az alvázszámát már használta egy másik E-Type – annak a tulajdonosa biztos nem volt boldog, de az legyen az ő baja, hogy tisztázatlan előéletű járművet vásárolt.

Noha a fényképek alapján úgy tűnik, már készen van az autó, a CMC műhely közlése szerint júliusban adják majd át tulajdonosának, hiszen addigra végeznek a munkával. Összeállt ugyan a gép, de hátravan még a bejáratás, a finomhangolás – no meg a London Classic Car Show-n is van egy jelenése a 15. Jaguar E-Type-nak. Arról nem kívántak nyilatkozni, mennyibe is került a felújítás; ne feledjük, a 2956 munkaóra mellett még alkatrészeket is kellett vásárolni, vagy épp legyártani. Az autó értéke nem ismert, de brit fontban is többmilliós értéket képvisel; egyelőre nincs arról szó, hogy a tulajdonosa értékesíteni akarná.

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!