A Beijing Automotive Industry Corporation még 2009-ben vásárolta meg a General Motorstól az akkor kifutott Saab 9-5-ös gyártási szerszámait/padlólemezét, amelyre aztán a képeken látható autót felépítették, amelyet most Senova D néven dobtak piacra.

Ahhoz ragaszkodott a GM, hogy se kívül, se belül ne legyen látható nyoma annak, hogy svéd technikát használ az autó, ennek megfelelően teljesen új karosszériát és belső teret készítettek a típusnak, egyedüli árulkodó tényező az lehet, hogy a motorindító gomb a váltókar mögött helyezkedik el a két első ülés között. A karosszéria hossza 5861 mm, a szélesség 1820 mm, a magasság 1462 mm.

Kezdetben 2,0 literes, 201 lóerős turbómotorral adják majd az autót, az indulóár 139 800 jüan, kicsivel kevesebb, mint 5,2 millió Ft. Később lesz 1,8 literes, 147 lóerős alapmotor és egy 247 lóerős, 2,3 literes csúcs-erőforrás – előbbi kínai négyhengeres, utóbbi a 2,0 literes turbóval együtt Saab-származék. Egy akkumulátoros-elektromos üzemű Senova D-t is fejleszt a BAIC, de nem árulták el, kísérleti, vagy netán sorozatgyártási szándékkal.

Az újrahasznosított Saab 9-5-össel együtt mutatkozott be a Nicolas Cage főszereplésével készített reklámfilm is, amelyből például az is kiderül, hogy ha hátrarántjuk az előválasztókart menet közben, akkor valamiért két kerékre áll az autó, amelyet egyébként elég nehezen lehet uralni.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!