Még 2012-ben határozták el az Egységes Moduláris Platform kifejlesztését Oroszországban, amelynek alapján olyan luxusautó-családot hoznak létre, amelynek csúcsmodellje az elnöki autó lesz nyújtott karosszériával, V12-es biturbó motorral és páncélozással (EMP-41231SB). A civileknek normál (EMP-4123) lépcsős hátú karosszériával és 4,6 literes V8-as biturbóval kell megelégedniük, utóbbi egyébként a Porsche Engineering fejlesztése. Ez hajtja majd a szabadidő-autót (EMP-4124) és csapatszállító egyterűt (EMP-4125) is.

Most, hogy már a végső stádiumban van a fejlesztés, napvilágra került, hogy mennyi lesz a beugró. A kormányautók 8-16 millió rubelbe kerülnek majd (ezek mind páncélozottak, jobb védelmet nyújtanak majd, mint a civil páncélozott példányok), a szabadpiacon 3-8 millió rubelért lehet majd megvenni az Aurus márkanéven futó autókat. Egyébként azt mondják, hogy a hasonló tudású Mercedes-Benz S-osztállyal lesz majd nagyjából egy árban az orosz luxusautó – mármint a normál modell, a páncélozott változatnál jelentősen olcsóbb lesz majd az Aurus, hiszen nem piaci áron fejlesztették, hanem orosz állami forrásból.

A sorozatgyártás beindulásának pontos időpontja még nem ismert, egyelőre még nem kezdődött meg a kinézett gyár átépítése. Utóbbival annyi a baj, hogy a hatalmas karosszéria nem fér el a fényezőüzem medencéiben, ahol az alapozást és rozsdagátló bevonatot felviszik, a prototípusoknál ezt a műveletet a LiAZ autóbuszgyárban végezték el, a sorozatgyártásnál ez a logisztikai lépés nem valósítható meg.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!