Noha már az Audi is elkötelezte magát a feltöltött motorok mellett, azért még van egy-két alternatívája azoknak, akik a magas fordulaton dolgozó szívómotorokat kedvelik. Azon belül is az erősebb fajtából.

A 4,2 literes, V8-as blokk talán legizgalmasabb változata az RS5-ben található, ahol 450 lóerőt teljesít mindenféle turbó- vagy mechanikus feltöltő nélkül. Még azt is megbocsátja az ember, hogy csak hétfokozatú, dupla kuplungos váltóval adják. Főleg az után, hogy jövő tavasztól már vászontetős kivitelben is választható lesz.

A kabrió esetén épp csak annyi a változás a kupéhoz képest, amit a vászontető no meg a karosszéria extra merevítése megkövetel. Marad az elektronikus vezérlésű, hátul sport differenciálműves quattro összkerékhajtás (alapból 40:60-as nyomatékelosztás a tengelyek között, de 70:30-15-85 között szabadon változik a tapadás függvényében), a kiszélesített első-hátsó sárvédők (amelyeket egyébként Győrben készítenek a V8-as motorral együtt),  vadabb spoilerezés.

A 100 km/órás sebességet 4,9 másodperc alatt éri el az RS5 Cabriolet, végsebessége a politikailag korrekt 250 km/óra, de extraként 280 km/órás csúcssebesség is kérhető. További fontos másodperc-értékek: a vászontető 15 alatt nyílik, 17 alatt záródik – menet közben akár 50 km/órás tempóig. Németországban 88 500 euró az alapár.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!

Hozzászólások