Idestova 43 éve az Egyesült Államok legnagyobb darabszámban értékesített járműve a Ford F-150-es pickup, így érthető, hogy az új generáció a gyár állítása szerint minden tekintetben felülmúlja majd az elődjét. Visszatértek a téglalap alakú fényszórókhoz, hűtőrácsból már kezdettől fogva 11-féle van, és még be sem mutatkozott az elektromos változat vagy a Raptor. Vezérelt nyitású légbeömlők, módosított fülkeforma és platóajtó javítja az aerodinamikát, az utastér térkínálata változatlan. Megtartották az elődnél bevezetett alumínium karosszériát.

A belső tér nagy újdonsága, hogy az elektromosan állítható ülések (Platinum, Limited és King Ranch felszereltség) gombnyomásra ággyá tudnak alakulni. A középkonzolon a 8 vagy 12 colos képátlójú érintőképernyős Sync4-es fejegységet találjuk, amely az online szolgáltatások mellett videós magyarázatokkal rendelkező interaktív kezelési könyvet is tartalmaz. A nagyobb központi kijelzőhöz adják a 12 colos vetített műszeregységet. Az előválasztókar (ha nem a kormányoszlopon található) csak gombnyomásra bújik elő rejtekéből, ennek az az értelme, hogy a könyöklő fedelét előrehajtva nagy méretű asztal jön létre az első ülések között. A hátsó ülés felhajtható, ez a funkció teszi lehetővé a feláras, zárható ülés alatti tárolóhoz való hozzáférést, ami például fegyverszekrénynek használható.

Nagy figyelmet fordítottak a platóra, amelynek világítása a fejegységről vagy a csatlakoztatott okostelefon alkalmazásából aktiválható egyenként. Elektromos csatlakozás is rendelhető, a benzin- és dízelmotoroknál ez 2000 watt teljesítményű, az öntöltő hibridnél 2400 wattos (két darab 20 A/120 V konnektor), a hibridhez további felár ellenében kérhető 7200 wattos elektromos panel (négy darab 20 A/120 V és egy darab 30A/240V konnektor). Ezek nem csak álló helyzetben aktívak, de menet közben is, például akkumulátoros kéziszerszámokat vagy akár elektromos motorkerékpárokat lehet tölteni ezek segítségével. A teljesen feltankolt benzintankkal rendelkező hibrid 85 órányi folyamatos munkavégzést tud lehetővé tenni.

A platóajtó peremének kialakítása lehetővé szorítók alkalmazását, tehát munkaasztalként is lehet használni ezt a karosszériaelemet, az ajtó oldalán lévő rögzítőfülek egyben üvegnyitóként is használhatóak. Utóbbi funkció nem a munka, hanem a szabadidős-funkció miatt került a fedélzetre, a sportesemények előtt/után tartott ún. tailgate-party során lehet hasznos.

A hajtásláncokról nem sok mindent árultak el azon kívül, hogy hat alkotja majd a választékot. Az alapmotor a 3,3 literes szívó V6-os lesz, majd a 2,7 literes V6-os EcoBoost következik, a 3,5 literes EcoBoost és az 5,0 literes szívó V8-as, visszatér a 3,0 literes V6-os PowerStroke dízel is. Új a PowerBoost (érdekes, a sima turbós benzinmotor elnevezésénél az Eco-jelzőt tartják fontosnak, míg a hibridnél a Power-t, azaz teljesítményt) nevű öntöltő hibrid hajtás, amelynél a 3,5 literes V6-os biturbót a tízfokozatú automatikus váltóba épített 47 lóerős villanymotorral és 1,5 kWh kapacitású akkumulátorral együtt adják.

Pontos teljesítményszámokat majd később közölnek, amikor teljes egészében bemutatják majd az új generációt, tehát megismerhetjük majd a szimpla- és nyújtott fülkés karosszériát, a fényezetlen lökhárítós alapmodellt, az ígért akkumulátoros-elektromos változatra még várnunk kell egy keveset.