A harmadik generációs Mazda MX-5-ösnél kínált már a Mazda nyitható műanyagtetőt, de nem véletlen, hogy nagyon ritka maradt ez a változat. A vászontető helyére épített nyitható keménytető drága volt, és a némileg jobb zajszigetelésen kívül nem sok jóval örvendeztette meg a tulajdonost.

A japánok azonban most kicsit átpozicionálták a nyitható keménytetős modellt, amely nem is annyira a roadster, sokkal inkább a korábban japán belpiacos kupé változat utóda – épp csak most a világ minden táján megvásárolható lesz az RF, azaz retractable fastback elnevezésű változat. Sikerült túlbonylítani a tetőmechanizmust azzal, hogy nem egyszerűen két darab műanyagot kell kivenni az utasok feje fölül, hanem az egész hátsó rész hátrasiklik, hogy aztán a mechanizmus a csomagtartó mélyébe rántsa a tető középső részét.

Szóval a vászontetős roadster felől nézve a dolgot felesleges ez a bonyolítás, de az eddigi kupéhoz képest legalább némi szabadságérzetet kapnak az RF utasai a targatetőnek hála. Gyakorlatilag csak álló helyzetben lehet működtetni a tetőmozgatást, hiszen legfeljebb 10 km/h-s tempóig engedi az elektronika a működtetést. A New Yorkban megmutatott példányon pedig azt a különleges fényezést alkalmazták, amely szintén csak itt lesz rendelhető. Az alap fényezésre felvitt, az alumínium-részecskéket tartalmazó réteg csak negyed olyan vastag, mint az ipari technológiájú metálfényezésnél, az egészet szintén kézi munkával felhordott lakkréteg teszi teljessé. A Mazda prémium-karosszériaszínei közül ez az első, a jövőben nem csak árnyalatból, de típusból is több lesz majd, amelyhez ilyet kínálnak.

A Mazda MX-5 RF ugyanazokkal az 1,5 és 2,0 literes szívó négyhengeresekkel választható, mint a vászontetős roadster, egyedi eltérés, hogy itt mindkét erőforráshoz kérhető felár ellenében 6 fokozatú automatikus váltó.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!