Előzménynek csak annyit, hogy a részeg sofőr mintegy egy órán keresztül ült az autójában, az út szélén leparkolva, amikor úgy döntött, hogy mégis elindul. Ebben a pillanatban indul a fedélzeti kamerás felvétel is.

Először is szemből nekimegy egy Lada Samarának, amelyet elkezd hátrafelé tolni, annak a vezetője a jobbeggyen keresztül szeretne kiugrani az autóból, de ez nem sikerül teljesen, az ajtónak hajtva okoz neki sérülést a részeg sofőr. Utóbbi padlógázzal továbbhajt, mintha mi sem történt, volna, és már rögtön az első kereszteződésben lecsúszik az útról. Innen még kievickél, de mivel még mindig padlózza a gázpedált, az autó megpördül, és egy parkoló autónak csapódva válik mozgásképtelenné. Az eredmény: van egy sérült Samara, meg három sérült parkoló autó, aminek nekitolta azt, egy sérült parkoló autót, amit saját maga ütött ki, no és a saját autója, és egy személyi sérülés (a Lada vezetője). Az ilyentől nem egyszerűen el kell venni a jogosítványt, de börtönbe is kellene zárni – és nem csak a kijózanodás idejére…

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!