A Fisker autómárka még nincs csődben, de ez csak formaság: az alkalmazottak túlnyomó részétől megváltak és már olyan ügyvédeket is megbíztak, akik a csődeljárás lefolytatására specializálódtak. De úgy tűnik, van egy utolsó reménysugár.

Korábban beszámoltunk a VL Destino elnevezésű kocsiról, amelynél a Bob Lutz irányításával dolgozó csapat az akkumulátoros-elektromos hajtás helyére egy Corvette V8-ast szerelt. Az ezt létrehozó befektetőcsoport a kínai Wanxiang Csoport támogatásával segítségével tett ajánlatot a Fiskernek, ennek részletei nem ismertek. A Wanxiang autóipari beszállító, aki nem is olyan rég engedélyt kapott az USA megfelelő hivatalaitól az A123 akkumulátorgyártó megvásárlására, utóbbi cég pedig az a vállalkozás, ahol a Karma telepei készültek, és többek között ennek a cégnek a gyengélkedése miatt állt le a Fisker is. A hírek szerint május elején prezentálták a befektetők ajánlatukat a Fisker megmaradt vezetőségének, azóta intenzív tárgyalások folynak a háttérben. Nem tudni, hogy a teljes autógyárat akarják-e megszerezni a befektetők, vagy csak a Fisker Karma típus gyártási jogait/szerszámait; utóbbi nagyon is valószínű, hiszen a technika – legyen szó benzines vagy elektromos hajtásról – már a rendelkezésükre áll, csak a csomagolásra van szükségük.

Ezzel párhuzamosan egyébként egy másik befektetővel is tárgyal a Fisker, a hírek szerint egy európai-hong kongi konzorcium (amelynek része a Pacific Centrury Group nevű befektetési alap) is érdeklődik a nehéz helyzetben lévő amerikai gyár iránt, ők az egész céget akarják, nem csak annak egy részét.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!