Az áruk (jelen esetben az autók) szabad áramlásának megkönnyítése a célja annak a javaslatnak, amely Uniós szinten egységes hatósági jelzések bevezetését szorgalmazza. Egységes betűtípus jellemezné az új rendszámtáblákat, amelyeken a tagországok helyett az Uniós zászló jelenne meg, és egy jeladót is tartalmazna a tábla, aminek a segítségével az utak mellett elhelyezett érzékelők meg tudnák állapítani az autóról, van-e érvényes biztosítása, műszaki vizsgája. És persze a sebességmérésnél se lenne szükség a látható karakterekre az autó azonosításához.

Az egységes rendszámtáblák megkönnyítenék az autók más tagországban való forgalomba helyezését, hiszen azt nem kellene lecserélni a forgalomba helyezéskor. Az ötlet jó, de az ellenzők szerint nem a rendszám az akadálya az autók szabad mozgásának, hanem a különféle jogi akadályok, amelyek közé például a magyarországi regadó is tartozik. Egyelőre még csak javaslat szinten létezik az egységes, Uniós rendszámtábla, annak elfogadását követően indulhat meg a jogszabály kidolgozása, amit aztán még el is kell majd fogadni – pár évig még biztos maradnak a ma is használatos, nemzeti hatósági jelzések.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!