A félreértések elkerülése végett a Ferrari 458 Speciale A típus nevében szereplő betű nem a váltóra utal – itt is ugyanazt a 7 fokozatú, dupla kuplungos váltót találjuk, mint az összes többi 458-asban -, hanem az Aperta, vagyis az olasz nyitott jelzőre utal.

Ez az apróság két dolgot jelent: egyfelől nyitható keménytetőnek örülhet a sofőr, másfelől 50 kg többletsúly miatt búslakodhat. Azért a depresszió veszélye nem fenyeget, hiszen minden idők legnagyobb teljesítményű nyitott utcai Ferrarijánál a 605 lóerős 4,5 literes V8-as szívómotornak így is csak 1340 kg-mal (+utasok) kell elbánnia.

A menetteljesítmények tekintetében a kabrió 100-as sprintnél még tartja a lépést a kupéval, ez is 3,0 másodperc alatt éri el ezt a tempót, a 0-200 km/órás sprintnél azonban már 4 tizeddel lassabb – igaz, a 9,5 másodperces eredményével még így is döbbenetesen gyors. Például még magát az alumíniumtetőt is lehajrázza, annak ugyanis 14 másodpercre van szüksége ahhoz, hogy lenyíljon vagy bezáródjon. Mivel a házi versenypályán sok a kanyar és kevés az egyenes, a kabrió Fiorano-körideje ugyanannyi (1:23.05), mint a 458 Speciale kupénak.

Mivel mindössze 499 gyűjtő lesz majd olyan szerencsés, hogy birtokoljon egyet-egyet, a Ferrari a maga részéről mindent megtesz annak érdekében, hogy ezek az emberek a lehető legtöbb pénzt fizessék majd ki nekik. A Párizsi Autószalonon például egy sárga színű, kék-fehér versenycsíkkal ellátott, az utastérben kék karbon-szövettel feldobott példányt állítanak ki. A Ferrari 458 Speciale A vételára nem ismert, ennek ellenére biztosak lehetünk abban, hogy nem fog nehézséget okozni az autók eladása.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!