Az amerikai izomautót próbálták meg a kor technikai színvonalának megfelelően előállítani a Henrik Fisker által tervezett és a Galpin Auto Sports által megépített, karbon-karosszériás Rocket-tel, amely iránt nagy az érdeklődés, és már megkezdték a 725 lóerős sportkocsi első példányainak legyártását is. Most pedig egy újabb kívánságot is teljesíteni tudnak, hiszen a Pebble Bech-i rendezvényen bemutatkozott a Rocket Speedster elnevezésű nyitott változata.

Ennél is egy meghámozott Ford Mustang az alap, amelyet azután karbonból sütött karosszériával és 725 lóerős teljesítményű V8-assal tesznek teljessé. A karosszéria vonalai egészen az A oszlopig változatlanok, a 70-es évek eleji példányokat idéző formán nem véletlenül vannak ott a szellőzőnyílások, kell a levegő az erőforrásnak. Henrik Fisker hatalmas domborulatokkal rendelkező tetődoboz-burkolatot rajzolt, ha már egyszer meg kellett szüntetni a hátsó üléseket, egyébként nincs változás a karosszérián. Az utastérben is csak a dekorációt módosították, azaz a tanulmány mélyvörös színéhez igazították a műszerfal és a kárpitok megjelenését. A Galpin Rocket Speedster nemsokára már a kupéhoz hasonlóan megvásárolható autó lesz, de érkezésének pontos időpontját még nem árulták el.

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!