A Közlekedési Hatósághoz tartozik a Mozaik utca Műszaki vizsgálóállomás, ahol Budapest Főváros Kormányhivatalának kezdeményezésére hajtott végre rajtaütést a Központi Nyomozó Ügyészség a Nemzeti Védelmi Szolgálat és a Készenléti Rendőrség munkatársai segítségével. A gyanú szerint 20 személy – kormánytisztviselők, kormányzati ügykezelők és gépjárműkereskedők – rendszeresen anyagi juttatásokat fizettek/fogadtak el gépjárművek vizsgáztatásával kapcsolatban. A járm kategóriájától és a műszaki hiba mértékétől függően változott a tarifa, naponta több tíz- esetenként akár százezer Ft-os kenőpénz is gazdát cserélt.

A kutatások során jelentős mennyiségű készpénz lefoglalása és több ingatlan, gépkocsi, valamint bankszámla zár alá vétele történt meg, összesen megközelítőleg 250 millió forint értékben. Az ügyészség 12 kormánytisztviselő őrizetét rendelte el, és 11 személy esetében indítványozza a személyi szabadságot érintő bírói engedélyes kényszerintézkedés elrendelését. A letartóztatások tárgyában a Budai Központi Kerületi Bíróság nyomozási bírája dönt.
A közszolgáltatásba vetett bizalom erősítése érdekében Budapest Főváros Kormányhivatala együttműködik a nyomozó hatóságokkal, és megtették az ügyben a megfelelő jogi- és működéséhez szükséges szervezési intézkedéseket.

Fotó: Budapest Főváros Kormányhivatala, Központi Nyomozó Főügyészség