Tavaly újrafényezték a karosszériát - nem látszik rajta a közel egymillió, lefutott kilométer Tavaly újrafényezték a karosszériát – nem látszik rajta a közel egymillió, lefutott kilométer

Az első tulajdonos, aki 1993-ban megvásárolta ezt a Porsche 911-est, napi ingázásra használta. Idővel 3,8 literes hathengeres került a motortérbe, a felfüggesztésbe is belenyúlt, és önzáró differenciálművet is rakott az autó alá.

Talán a Porsche gyárnak is megér 16 000 dollárt az 521 ezer mérföldet futott 911-es Talán a Porsche gyárnak is megér 16 000 dollárt az 521 ezer mérföldet futott 911-es

Most a harmadik tulajdonos kínálja eladásra az autót, aki őszintén elmondja az autó hibáit: két helyen szivárog az olaj a motorból – az új tömítéseket már beszerezte -, és a légkondi nem túl hatásos, mert az extra olajhűtő csövei a hőcserélője előtt futnak. Ezek után mi indokolja az elképesztően alacsony, 16 000 dolláros vételárat? Az 521 000 mérföldes futásteljesítmény.

Cserélni kellett a hátsó szrány mozgató hidraulikát, a vezérlőegységét és végül magát a szárnyat is Cserélni kellett a hátsó szrány mozgató hidraulikát, a vezérlőegységét és végül magát a szárnyat is

Igen, ez az autó eddigi életében már 838 000 kilométert futott, de az eladó szerint nem kell aggódni, hiszen mindent legalább egyszer már kicseréltek, vagy felújítottak. A motort például ezer mérfölddel ezelőtt újították fel, a karosszéria tavaly kapott egy teljes fényezést. Azért egy listát is mellékelt az eladó a hirdetéshez, milyen alkatrészeket cseréltek ki az autón. Legutóbb egyébként a km számláló adta meg magát…

Íme a lista:

41 911 mérföld Lendkerék
82 120 mérföld Elosztó
92 030 mérföld Gyújtáskapcsoló
96 720 mérföld Lambda-szonda csere, hátra négydugattyús féknyergek egy 928-asról
106 241 mérföld Szélvédő
135 242 mérföld Kuplung és hátsó főtengely-szimering
141 234 mérföld Hátsó utastér ventilátor
150 194 mérföld Új tömítések a motoron
159 020 mérföld Hátsó szárny mozgatómotor
180 258 mérföld Váltó felújítás
220 242 mérföld Mindkét hátsó kerékcsapágy
251 341 mérföld Féltengelycsukló-porvédők
275 676 mérföld Légkondi kompresszor és szárítószűrő
291 749 mérföld Első és hátsó utastér ventilátor
297 952 mérföld Első főtengely-szimering, vezérlés fedél
315 774 mérföld Jobb féltengely
322 742 mérföld Jobb hátsó kerékcsapágy és kerékagy
324 620 mérföld Motor tartóbakok
326 540 mérföld Generátor, motor hűtőventilátor agy és ház
328 530 mérföld Olajhűtő
334 869 mérföld Párologtató (légkondi)
334 879 mérföld Váltórudazat megvezetés
345 419 mérföld Padlószőnyeg
359 947 mérföld Első és hátsó féknyereg felújítás
365 664 mérföld Kormányszeró-pumpa
395 042 mérföld Benzinpumpa
400 000 mérföld Motorcsere 3,8 literesre, kiegészítő olajhűtő beépítése
409 913 mérföld Hátsó utastér ventilátor
413 368 mérföld Kuplung munkahengerek
414 560 mérföld Első lökhárító
452 326 mérföld Bal első kerékcsapágy
454 514 mérföld Szélvédő, első alsó lengőkarok, első stabilizátor, és gömbfejek
460 308 mérföld Hátsó spoiler
480 772 mérföld Indítómotor
483 528 mérföld Hátsó spoiler vezérlőegység
495 566 mérföld Nagyobb motor hűtőventilátor, kuplungszett
496 197 mérföld Motor felújítás
497 370 mérföld Vezető oldali ablakemelő motor
510 032 mérföld Jobb hátsó kerékcsapágy
519 540 mérföld Alapjárati szelep, bal oldali belső féltengely csukló, ablakmosó-motor. Fényezés, összes tömítőgumi-cseréje
520 561 mérföld Csomagtérfedél-teleszkópok, első és hátsó utastér-ventilátor. Motor újratömítése, alsó csapágyak cseréje
520 750 mérföld Légkondi kompresszor
520 800 mérföld Műszeregység felújítás (km számláló)