Jól néz ki, és elképzelhető, hogy egy működőképes példányt is építenek az itt látható Peugeot Vision Gran Turismo nevű szuperautóból, de ennél többet nem remélhetünk. Nem is a technikán bukik el az autó, sokkal inkább azon, hogy nincsenek oldalablakai, így egy sima kereszteződés is útját állja a továbbhaladásnak.

Ez annyiból nem valós probléma, hogy alapvetően azért álmodták meg ezt a gépet, hogy azzal számítógépes játékosok versenypályán száguldozzanak, ahol vagy a vezető szemszögéből, vagy külső kamera módban vezetnek. Ráadásul a Gran Turismo játékban már több mint 15 autóval van jelen az oroszlános márka, úgyhogy az itt látható alkotás a hab a tortán.

A Peugeot formatervezői a Peugeot Sport mérnökeivel közösen készítették el a Vision Gran Turismo nevű gépet, nem csoda, hogy a mindössze 104 centi magas karosszériába nagyjából azt a hajtásláncot álmodták bele, ami a Peugeot 208 Pikes Peak versenyautóban is szerephez jutott: 3,2 literes V6-os biturbó 875 lóerővel, amihez hatfokozatú, kézi kapcsolású váltó és összkerékhajtás csatlakozik.

A saját tömeg mindössze 875 kg, azaz egy lóerőre csak egy kilogramm jut – ezt az arányt még a zsoké alkatú sofőrök is jelentősen rontják -, így már nem is lehet azon csodálkozni, hogy a 100-as sprint mindössze 1,73 másodpercig tart! Ezen kívül azt említik meg, hogy a virtuális térben létező szuperautót szintén virtuális, elöl 38, hátul 33,7 centi átmérőjű féktárcsákkal dolgozó Brembo rendszer lassítja. A Gran Turismo játék tulajdonosai ingyen juthatnak hozzá a Peugeot Vision Gran Turismo autóhoz, amellyel aztán 40 különféle pályán versenyezhetnek.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!