Adott alapterületen a legjobb térkihasználását a dobozforma adja, de a Suzuki Air Triser nevű tanulmánynál ennyivel nem elégedtek meg a formatervezők, majdnem teljesen szimmetrikus lett az orr és a far; mindössze annyival hosszabb csak az első véglet, hogy ott elférjen egy keresztben beépített motor.

A karosszéria mindössze 4200 mm hosszú, a szélessége 1695 mm, a magasság pedig 1815 mm. Tanulmánynál magától értetődő módon nincs B oszlop, így az előre és hátra mozduló tolóajtókon keresztül a járda irányából (ami Japánban ugye a bal oldal) hatalmas méretű nyíláson át közelíthető meg a hétszemélyes utastér, amelynek különlegessége a fa padló.

Három üléssorban helyezték el a hét férőhelyet, de könnyedén át lehet konfigurálni a teret például társalgónak. A műszerfal felső részét is kárpitozták, hiszen társalgóként az az egyik üléssor támlája; ilyenkor a kormánykerék fölhajtható, hogy ne legyen útban. A műszeregységet a szélvédő tövében elhelyezett információs sáv rejti. Az autó hajtásáról benzin-elektromos hibrid hajtás gondoskodik, amely az első kerekeket hajtó 1,4 literes DualJet benzinmotorból és a hátsó kerekeket hajtó villanymotorból áll, tehát virtuális összkerékhajtású a Suzuki Air Triser.

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!