Volt idő, amikor még nagy és sikeres autógyártó nemzet volt a brit, a könnyű haszonjárművek piacán az ötvenes években a Morris J-type elnevezésű konstrukció volt az egyik legsikeresebb. Ezt próbálják most megidézni a kínai pénzből élő Morris Commercial elnevezésű vállalkozásnál, akik JE néven próbálják visszahozni a legendás járművet. A legnagyobb akadálynak a pénz tűnik, hiszen a Morris JE 60 ezer fontos áráért rögtön három (!) Nissan e-NV 200-as kapható.

Magáról a járműről egyébként nem árultak el sokat, csak azt, hogy a 2,5 tonnás össztömeg mellett 1 tonnás hasznos teherbírással rendelkezik, rakterében pedig egyszerre akár két raklap is elfér. Nem ismert a hajtómotor teljesítménye, az akkumulátor kapacitása, annyit mondanak, hogy nagyjából 320 km-es hatótávolságot szeretnének elérni – de azt már nem mondják, hogy egy NEDC vagy WLTP-érték.

A moduláris alapnak köszönhetően viszonylag könnyedén megvalósítható akár eltérő felépítmény is, a megcélzott vételár tekintetében az a minimum, hogy az ügyfél minden kívánságát teljesítik. Arról nincs információ, hogy a magas vételárat részben indokló, teljesen karbonból készített karosszériának lesz-e olcsóbb alternatívája. A tervek szerint 2021-ben indul a Morris JE sorozatgyártása, addig még van idő átgondolni a piaci stratégiát.