Nem volt zökkenőmentes a Volvo 140-es sorozatának világpremierje, a göteborgi Lorensberg Hotelben 1966. augusztus 17-ére időzítették az eseményt, de a városban épp mindenki két rendőrgyilkost keresett, a szállodával átellenben lévő színházat például ki is ürítették azon a napon, amikor a nemzetközi sajtóeseményre sort kerítettek.

Szintén ezen a napon, de pár órás késéssel aztán az autó bemutatkozott Oslo-ban, Koppenhágában és Helsinkiben is, két nappal később pedig megkezdődött az új típus sorozatgyártása, elsőként négyajtós, lépcsős hátú karosszériával. Egy évvel később érkezett a 2 ajtós lépcsős hátú, majd még egy évvel később a kombi, és 1970-ben az emelt tetős Express kombi tette teljessé a választékot, ez utóbbi haszonjárműként is elérhető volt, és sok karosszériaépítő választotta ezt alapnak. A hathengeres változat egyedi orral, 1969-ben debütált 164-es számon.

Ennél a modellnél vezette be számozási rendszerét a Volvo, az 1-es a modellsorozatra utalt, majd következett a hengerszám, végül az ajtók száma. Műszakilag elég sokat megtartott az előd Amazon típusból, de a biztonság javítása érdekében bevezették a négykerék-tárcsaféket. A B18-as motor 1969-ben 2,0 literesre bővült, a B20-as motorral egy időben váltotta fel a dinamót a generátor. 1970-ben vezették be az utastér átszellőzését lehetővé tevő hátsó szellőzőnyílásokat (a szélvédő tövében, illetve a kombinál a hátsó lámpa mellett), és elektromos hátsóablakfűtést vezettek be.

Az 1971-ben bekövetkezett modellfrissítés alkalmából fekete lett a hűtőrács, ekkor jelent meg az átlós dísz, és ekkortól lett választható a Bosch D-Jetronic befecskendezővel szerelt B20E motor – az utolsó évben, 1974-ben Bosch K-Jetronicra váltottak. Nyolc évig volt csak megvásárolható a Volvo 100-as sorozata, ennek ellenére nagyon népszerűnek bizonyult, az 1 251 371 darabbal (412 986 2 ajtós, 523 808 4 ajtós és 268 317 kombi) a svédek első olyan modellje lett, ami túllépte az egymilliós darabszámot.

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!