Valójában csak mellékszereplő volt az 1971-es Genfi Autószalonon a Lamborghini Countach prototípus, a Carrozzeria Bertone standján lehetett megcsodálni a sárga színű autót, a gyár inkább az öt év gyártás után tökéletesített Miura SV-re koncentrált. Senki nem számított arra, hogy a Countach még hónapok után is az autós magazinok címlapján szerepel majd – még az Autó-Motornál is, az 1971/14-es szám elején volt látható a tanulmány.

LP112 néven futott a projekt, ami a motor beépítésére – Longitudinale Posteriore, hosszában hátul – utalt, ebből lett az utcai autó LP jelzése, az 500-as szám pedig az 5,0 literes lökettérfogatra utalt. Ennek az autónak egyébként műszakilag semmi köze nincs ahhoz, ami aztán három évvel később sorozatgyártásba került. A prototípus lemezekből készített vázra épült, egyedi volt a 4971 köbcentis V12-es, a sorozatgyártású modell már csővázat kapott, és a megbízható 4,0 literes blokkot kapta.

Paolo Stanzani volt felelős a műszaki tartalomért, az 1963-tól a Lamborghininél dolgozó mérnök 1968-tól volt vezérigazgató és műszaki igazgató. A fejlesztés során leginkább arra koncentráltak, hogy a Miura gyengeségeit megszüntessék, úgymint hűtési problémák, drága karbantartás a nehezen hozzáférhető motor miatt, illetve megpördülési hajlam kanyarban gázelvételkor. A döbbenetes megjelenés Marcello Gandininek köszönhető, aki a Carrozzeria Bertone vezető formatervezőjeként még a felfelé nyíló ajtókat is kitalálta; ez azóta is a V12-es motorral szerelt Lamborghinik sajátja.

1974-1990 között 1999 darab Lamborghini Countach készült. Az évek során folyamatosan fejlesztették az autót, a nyolcvanas években telepakolták szárnyakkal, a 25. születésnapra készített modellt Horacio Pagani alkotta meg.