Az eredeti Atalanta Sports Tourer 1937. március 5-én mutatkozott be, majd 21 példány elkészültét követően a második világháború miatt leállt a cég. Martyn Corfield 2012-ben vette a fejébe, hogy újjáéeszti ezt a márkát, amihez megkapta az egykori tulajdonos leszármazottainak áldását és segítségét is.

Lényegében ott folytatják az autógyártást, ahol azt 75 évvel ezelőtt befejezték, azzal kiegészítve, hogy a legmodernebb technológiákat és anyagokat is felhasználják az alapvetően manufakturális módszereknél, így egy olyan veteránt kap a kedves megrendelő, amely egy mai autó tartósságával és megbízhatóságával rendelkezik. De 3D nyomtatással készült alkatrészek is vannak, például sok díszt ezzel a technológiával készítenek.

Az alkatrészek 90 százaléka házon belül készül, az elemek túlnyomó többsége csereszabatos a 75 évvel ezelőtti autókkal. Bizonyos keretek között, hiszen az alkatrészeket egyenként átnézték és szükség szerint módosították annak megfelelően, hogy az tartósabb legyen. A motortérben egy módosított, 2,5 literes Ford Duratec négyhengeres szívómotor dolgozik, ami ötfokozatú, kézi kapcsolású váltó közbeiktatásával hajtja a hátsó kerekeket. A kormány fogasléces, mind a négy keréknél tárcsafék található, és nem feledkeztek meg a fékrásegítőről sem.

Nem kompromisszumoktól mentes sportkocsiról, hanem utcai túraautóról van szó, ezért alkalmaztak kifejezetten nagy tömegű lendkereket – a gyors felpörgésnél fontosabbnak ítélték a motor kiegyensúlyozott járását. Az Atalanta Motors szerint több országból is érkeztek érdeklődők, akik egy példányt szeretnének vásárolni a régi megjelenésű, de új technikájú autóból, úgyhogy szerintük nem lesz akadálya a havi egy autós értékesítési terv teljesítésének.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!