Két vádlottja is van annak az ügynek, amelyben a hatóságok szerint egy minneapolisi garázs tulajdonosa egy rábízott Lamborghinit összetört, majd hamis állításokkal próbálta meg rábírni a biztosítót a kár kifizetésére – tehát biztosítási csalást követett el.
 
A 40 éves David Norman Juntunen, a Top Gear Autoworks tulajdonosa még 2011-ben vállalta el egy 2007-es Lamborghini Gallardo téli tárolását, a tulajdonos még szólt is neki, hogy a garazsírozás időtartamára felfüggesztette a biztosítást az autón. Ennek ellenére a 2012 március 9-én felhatalmazás nélkül elvitte egy körre az autót, amely során elveszítette az uralmát a gép fölött, és három fának és két villanyoszlopnak ütközött. A köztulajdonban mintegy 10 000 dolláros, az autóban 82 000 dolláros kár keletkezett.

A balesetet nem jelentette a hatóságoknak, de még aznap délután kártérítési igénnyel fordult a biztosítóhoz, azt állítva, hogy a 41 éves Pamela Jean Dupont vezette az autót a cég egyik telephelyéről a másikra, amikor egy elé ugró kutya miatt félre kellett kapnia a kormányt, és ekkor történt a baleset. Mivel az autóra ekkor csak „tárolási kár” biztosítás volt, a biztosító érthető módon nem térítette meg a kárt. Az érthetően mérges tulajdonos 2012 december 13-án beszélgetett az elsőrendű vádlottal, és amikor tudni szerette volna, miért nem ragaszkodik hozzá, hogy térítse meg a kárt a biztosító, azt felelte a Top Gear Autoworks tulajdonosa: „Ha ragaszkodok hozzá, hogy az általam leírt állítások alapján fizessenek, börtönbe megyek. Biztosítási csalás lenne. Azt is elmondhatom, hogy nem ő [Dupont] vezetett.” A hölgy ennek ellenére másodrendű vádlott, hiszen az ő aláírása is szerepel a kárbejelentőn. David Norman Juntunen egyébként nem ismeretlen az igazságszolgáltatás előtt, többek között betörését, autólopásért és „számos ittas vezetésért” is volt már büntetve.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!