A legnagyobb újdonság a Land Rover belépőmodelljével kapcsolatban, hogy ennek már nem merték kiírni az orrára a márkanevet, helyette a típusnév egyik fele, a Discovery olvasható a motorháztető peremén. Talán azért, mert a jelenleg még típusnévként funkcionáló jelző a jövőben almárkát jelent majd, amelyet a 2015-ben érkező új Defender és a Range Rover közé pozicionálnak.

Ahogy azt a formából sejteni lehet, a Land Rover Discovery Sport alatt nagy vonalakban az a padló található, mint a Range Rover Evoque-nál, itt azonban áttervezték a hátsó részt annak érdekében, hogy a harmadik sorban utazóknak is legyen elég helyük. Teljesen új, többlengőkaros független felfüggesztést készítettek, amely kevesebb helyet igényel, így több tér marad a lábaknak. A harmadik sorban található két pótülés (a gyár 13 évesnél fiatalabb gyermekek férnek itt el kényelmesen) a padlóba hajtható, a második sor 160 mm-es sínen állítható. Lesz majd két üléssorral és 5 üléssel rendelkező modell is.

Prémium-igényeket kielégítő belső teret készítettek, ami nem csak a minőségérzetet jelenti, de felkészítették a mai kütyü-áradatra is. Alapfelszerelés a 8 colos érintőképernyővel rendelkező infotainment központ, 3G wifivel, a készülékek töltését (az 5+2 személyes változatban) 4 darab 12V-os csatlakozó (szivargyújtó) illetve 6 darab USB csatlakozó segítségével lehet végezni.

A mérnökök büszkék arra, hogy a rengeteg tömegcsökkentő megoldásnak köszönhetően a 4,6 méter hosszú szabadidő-autó elsőkerékhajtású alapváltozatának saját tömege „csak” 1817 kg. Sokat dolgoztak az alacsony légellenállás elérésén, no és persze ott van mindenféle, szabványos-fogyasztási ciklust kicselező technikai felszerelés is a fedélzeten, aminek köszönhetően lesz majd 4,5 l/100 km-es szabványos fogyasztású Land Rover Discovery Sport is. Kezdetben kétféle motor közül lehet majd választani, a 2,2 literes turbódízel 150 vagy 190 lóerővel választható, a 2,0 literes turbómotor 240 lóerős. Hatfokozatú kézi- vagy kilencfokozatú automatikus váltó, első- vagy összkerékhajtás kombinációjából lehet kiválasztani a megfelelő hajtásláncot.

A szabadmagasság 212 mm, az első lökhárító koptatóját le levételével megnövelhető az első terepszög 25 fokra, a hátsó terepszög 31 fok, a rámpaszög 21 fok. A gázlómélység 60 centi, ezen felül azt is kipróbálták, hogy ilyen mély vízben hagyták 30 percre az autót, kinyitották az egyébként vízzáró ajtókat, majd ezt követően gond nélkül beindult, és működött a Discovery Sport. Persze ezt követően komolyabb takarításra szorul az autó…

A bemutatkozáskor elérhető, PSA-Ford-JLR dízelmotor nem sokáig a kínálatban, az új Jaguar XE-ben bemutatkozó Ingenium dízel várhatóan két éven belül váltja majd ezt a négyhengerest. Január 22-én indul majd meg az újdonság forgalmazása világszerte. A Land Rover egyébként indít egy nyereményjátékot is az új Discovery Sport-tal kapcsolatban, a Galactic Discovery fődíja egy utazás az űrbe, a Virgin Galactic segítségével.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!