A Genfi Autószalonon bemutatott új Kia Rio padlólemezét használja az új K2 elnevezésű lépcsős hátú kisautó is, megjelenése azonban inkább a márka új zászlóshajója, az Optima stílusát utánozza.

Nincs ezzel semmi baj, hiszen a sportos vonalvezetés jól áll az autónak, még azt is feledtetni képes a szemlélővel, hogy egy túlméretezett hátsó résszel rendelkező kisautót lát. A méretek alapján egyébként nyugodtan lehetne kompakt autó is, a 2,57 méteres tengelytávolság legalábbis egy osztállyal feljebb is használt méret. A karosszéria hossza 4,37 méter, szélessége 1,7 méter, magassága 1,46 méter, a csomagtér alaphelyzetben 500 literes.

Jól néz ki a lépcsős hátú Rio - Kínában K2 névre hallgat Jól néz ki a lépcsős hátú Rio – Kínában K2 névre hallgat

Kínában kétféle, 1,4 vagy 1,6 literes négyhengeres benzinessel kínálják az új K2-est, amelynek sorozatgyártása júniusban indul a Dongfeng Yueda Kia autógyár üzemében. Európában várhatóan az ősszel, a Frankfurti Autószalonon mutatkozik majd be az autó.