Már egy jó ideje beszél arról a Renault, hogy feléleszti az Alpine márkát, azonban a nagy munkának eddig nem sok eredményét láttuk. Ezt a várakozást unta most meg egy olasz csoport, akik visszahozzák nekünk az Alpine A110-es sportkocsit, amelyből igen szemrevaló szuperautót faragtak.

Persze van egy igen érdekes csavar a történetben, minden bizonnyal szerzői jogi megfontolásokból nem az Alpine A110-est másolták le, hanem annak korabeli licencváltozatát, a Brazíliában gyártott – az ország első sportkocsija címet is kiérdemlő – Willys Interlagos-t. Az itt látható jármű pontos neve Willys AW 380 Berlinetta, és több köze van egy Porsche 911 Turbo-hoz, mint bármelyik Renault-Nissan típushoz.

A Maggiora és a Carrozzeria Viotti cégek összefogásának az eredményét láthatjuk, akik bizony igen komoly munkát végeztek. Nem arról van szó, hogy kit cart építettek némileg megvadítva, karbonból sütötték a karosszériát, a vonalvezetést Emanuele Bomboi formatervező illesztette a modern igényekhez (például sokkal szélesebb nyomtáv, nagyobb kerekek).

A technika is szemrevaló, egy 3,8 literes, hathengeres biturbó boxer dolgozik a Willys AW380 Berlinetta farában, amelynek 610 lóerő a teljesítménye, a maximális nyomaték 830 Nm. Ez könnyen elbánik a mindössze 1350 kg saját tömegű autóval, a 100 km/órás tempót 2,5 másodperc (!) alatt éri el, csúcssebessége 340 km/h. Ennek a retró-szuperautónak azonban megkérik az árát, 380 000 eurót kell érte fizetni – mindössze 110 darabot fognak készíteni belőle, a sorozatgyártás 2015 januárjában indul.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!