A Genfi Autószalonon lesz a közönségpremierje a 2020-as Passatnak, amely a nyáron kerül majd a kereskedésekbe. Első Volkswagenként ez kap részben önvezető technológiát, amelynek segítségével a 0-210 km/óra sebességtartományban képes bizonyos körülmények között átvenni az irányítást az autó. Ez a továbbfejlesztett vezetőtámogató rendszereknek köszönhető, például az egyszerű távolságtartó tempomat mellett van előrelátó ACC is, amely a térkép-adatbázis és a táblafelismerő alapján is szabályozza a sebességet, kanyar előtt magától lassít, és figyelembe veszi a sebességkorlátozásokat is.

Állandó online kapcsolat is lesz a fedélzeten, a harmadik generációs fejegységgel együtt vezetik be a Volkswagen We nevű szolgáltatáscsomagot, például futárok hozzáférhetnek a csomagtartóhoz, de ennek segítségével akár a parkolásért is fizethet – ez a szolgáltató részéről is kíván befektetést. Széria a We Connect szolgáltatás, ami a sofőr preferenciáit a felhőben tárolja, és így minden autóban elérhetővé teszi azokat, extraként flottakövető rendszer is elérhető. A digitális műszeregység grafikáját javították. Új az ajtókárpit, búcsúzik az analóg óra a műszerfal közepéről, nagyobb tárolóhely kerül a két első ülés közé.

A korábban a GTE modellben alkalmazott elektronikus fékszervo alapfelszerelés lett az összes motornál, ez jobban adagolható féket eredményez, illetve feltétele a részben önvezető technológiának. Az elektronikus lengéscsillapítás az Arteonból ismert, fokozatmentesen változó karakterisztikájú rendszer. A hálózatról tölthető hibrid rendszerteljesítménye továbbra is 218 lóerő (1.4 TSI 156 LE, villanymotor 115 LE), az akkumulátor kapacitását 31%-kal 13 kWh-ra növelték, így már 55 km az elektromos hatótávolság, egyszerű konnektorról hat óra 15 perc a töltési idő. A Passat GTE már az Euro 6D normát tudja, míg a benzines- és dízelmotorok az Euro 6D-TEMP alapján vannak homologizálva.

Alapmotor az 1,5 literes benzines 150 lóerővel, a 2,0 literes turbómotor 190 vagy 272 lóerővel választható. Az alap dízel az 1,6-os TDI 120 lóerővel, majd a 2.0 TDI Evo következik 150 lóerővel – nem részletezik, milyen változások történtek –, a 190 és 240 lóerős teljesítményű dízelek az eddigi TDI-k. A szabadidő-autós körítésű Passat Alltrack a két erős dízellel és a legerősebb benzinessel választható, a 172 mm hasmagasságú modellnél alapfelszerelés az összkerékhajtás és a hétfokozatú, duplakuplungos váltó.