Első pillantásra nem változott sokat a Fiat 500, aminek megvan a nagyon jó oka: az elmúlt 8 év alatt 3,8 millió példányt értékesítettek belőle, és szó nincs arról, hogy csökkenne a népszerűsége. Szóval marad a jól ismert megjelenés, miközben 1800 ponton nyúltak hozzá a konstrukcióhoz.

Legszembetűnőbb változás, hogy a fényszórók mellett elhelyezett lámpákban LED-es menetfényt helyeztek el, egyébként átalakították az első-hátsó lökhárító megjelenését is. A műszerfalon is hasonlóan visszafogott változásokat találunk, első helyen említhető az 5 colos képátlójú érintőképernyővel rendelkező Uconnect fejegység megjelenése. Gazdag felszereltségnél teljesen digitális a műszeregység, javítottak a felhasznált anyagok minőségén és a zajszigetelésen is.

Még nem jelentettek be limitált modelleket – amelyekből volt bőven a múltban -, de azok nélkül is nagy a választék: 13 karosszériaszín, 8-féle felni, 10 belső hangulat közül kell kiválasztani a megfelelőt, a kabrió esetén pedig még a vászon színét is el kell döntenie az ügyfélnek.

Az összes erőforrás teljesíti az Euro 6-os előírásokat, ami változatlan teljesítmény mellett alacsonyabb fogyasztást eredményez. Az 1,2 literes alapmotor 68 lóerős, a 0,9 literes turbó 85 vagy 105 lóerővel létezik, egyedüli dízelként a 95 lóerős 1,3-as Multijet létezik. A Dualogic robotváltó mostantól alapfelszerelésként váltó mögötti kapcsolófülekkel jön, az összes példány a korábbihoz képest nagyobb átmérőjű féktárcsákat kap. A Fiat 500 észak-amerikai és Abarth változatainak megújulása még hátravan.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!