Az immár évek óta ismételten zajló felmérés idei eredményei szerint júliusig az autósok nem kevesebb mint 26 százaléka hagyta fent téli gumiját az autón, miközben további 7 százalékuk alkalmaz valamilyen, a tesztek alapján kompromisszumos megoldásnak tekinthető négyévszakos abroncsot. A szemlézett gumik 56 százaléka 5 évnél fiatalabb, ami jó eredmény annak fényében, hogy a nyári gumiknál az életkor nem befolyásolja annyira a teljesítményt, mint a téli abroncsok esetében. A prémium márkák továbbra is vezetnek a budget kategóriájú társaikkal szemben. Az átlagos profilmélység tavalyhoz képest jelentősen, 5,4-ről 4,7 milliméterre csökkent, igaz, ez az érték még mindig jóval az előírt 1,6, illetve a szakértők által minimálisan javasolt 3 milliméter felett van.

Természetesen területenként ezúttal is jelentősek az eltérések. Egy budapesti lakótelep parkolójában például az autók több mint harmadán volt téli gumi, és az átlagos profilmélység is mindössze 4,4 milliméter volt. Eközben a Szentendrén vizsgált autóknak az ötödén sem találtunk téli gumikat, a budaörsi személyautók gumijának átlagos profilmélysége pedig 5 milliméteres átlagot adott.

„Az adatok azt mutatják, hogy sok autós választja azt a stratégiát. hogy a télre javasolt 4 milliméteres profilmélységet már nem nyújtó téli gumit nyáron kívánja lejárni – mutatott rá Katona Mátyás, a Használtautó csoport autós magazinjának főszerkesztője. – Ez ugyan nem ütközik a jogszabályi előírásokkal, mégis komoly kockázatokkal jár. A tesztek ugyanis azt mutatják, hogy magas hőmérsékleten száraz aszfalton ötödével, míg nedves aszfalton harmadával nagyobb fékútra számíthat az, aki a legmelegebb hónapokban is téli gumit használ. Nem szólva arról, hogy egy nagyobb fékezés ilyenkor valósággal ledarálja a téli gumi felületét, ami nyáron néhány ezer kilométeres futással teljesen tönkre is tehető.”

„A tartósan harminc fok feletti hőmérséklet kortól, nemtől, egészségi állapottól függetlenül minden ember szervezetét próbára teszi – hívta fel a figyelmet a nyári közlekedés alapvető veszélyeire Kiss Csaba rendőr alezredes, az ORFK OBB főtitkára. Testünk különböző módszerekkel próbálja a forró napokat túlélni, és jelzi, ha valamit már képtelen elviselni. A hőségben a közlekedés résztvevőinek is nagyobb figyelemre, türelemre van szüksége. A reakcióidő meghosszabbodik, tompábbak lesznek az emberek, megnő a balesetveszély, ezért bizonyos jó tanácsokat, így a megfelelő gumiabroncs választását is érdemes a közlekedőknek megfontolniuk, még mielőtt bekövetkezne a baj. Elsődleges tanácsunk az, hogy aki nehezen viseli a forróságot, lehetőleg ne induljon útnak. Kerülje a tűző napfényt, fogyasszon kellő mennyiségű folyadékot, ehhez mindig legyen a táskában, kézben ásványvíz, vagy üdítőital. Bármilyen nehéz is, legyenek türelmesebbek, tartsák be a szabályokat!”

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!