Egy visszahívásokkal foglalkozó hivatal weboldalán se jelent meg arra való utalás, hogy szervizakció lenne a Ferrari LaFerrari típussal kapcsolatban, és kérdésre a gyár is hárít, de azért furcsa, hogy kivétel nélkül az összes példányt visszarendelték a márkaszervizekbe, ahol szó szerint darabokra szedik őket.

Ennek a kampánynak egyébként semmi nyoma nem lenne, ha egy német szervizben nem készítettek volna egy fényképet egy szétszedett autóról – persze ezt is titokban, hiszen mindenkinek megtiltották a fotózást a szervizekben. Noha a gyár falaz, néhány Ferrari LaFerrari tulajdonosnál való érdeklődés után kiderült, hogy több hétre kell lemondaniuk az autójuk élvezetéről, hiszen ennyi ideig tart a javítás: kicserélik a benzintankot, az új darab elektromosan nem vezető bevonatot kap. Ezen kívül egy ponton újrafényezik a karosszériát is, ahol az esetleges nagy hőhatás miatt károsodhatott a fényezés. Úgy tűnik, a Ferrari most szerette volna szép csendben megszüntetni a tűzveszélyt a csúcsmodelljénél, nem akart még egy olyan blamát, mint ami a 458 Italiánál történt, de hát manapság nagyon nehéz bármit is titokban tartani.

Ehhez képest már nem is olyan kínos az a fénykép, amely a hétvégi Ausztrál Nagydíjon készült, ahol az látható, hogy ha tehetik, az olaszok is a Honda erőforrást választják a LaFerrarihoz…

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!