Miután a francia Saviem-mel való megállapodása kifutott, az MAN 1979-ben a Volkswagennel kötött megállapodást, amelynek értelmében az LT kisteherautó alapján gyártotta belépőmodelljét egészen 1993-ig. Idő közben az MAN a Volkswagen konszern tulajdonába került, így adta magát az egykori együttműködés felelevenítése, most, hogy a Mercedessel kötött megállapodás véget ér.

A Volkswagen Crafter új generációját az MAN TGE néven árulja majd, ráadásul nem csak a nagy össztömegű változatokat, hanem a kisebbeket is. A zárt változatnak Cw 0,33-as légellenállási együtthatót ígérnek, ami az efféle járművek között alacsony érték. A motorválasztékról nincsenek információink, de várhatóan a 2,0 literes dízel mellett az Amarokban most bemutatkozott 3,0 literes V6-os TDI is elérhető lesz majd.

A Volkswagen konszern zöldmezős beruházás keretében építette fel az új gyárát a lengyelországi Wrzesnia-ban, ahol a negyedik negyedévben indul majd az új kisteherautó sorozatgyártása. Az első fényképek megjelenése rövidesen várható, a nagyközönség az idén a haszonjárművekre koncentráló IAA kiállításon találkozhat majd a Volkswagen Crafter/MAN TGE típussal.

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!