Kazahsztán fővárosában, Alma-Atában zajlott le az alábbi rövidke videón látható jelenet március 6-án, amely egy szerencsétlen kimenetelű balesetet mutat, de azt le kell szögezni, hogy nem az autóvezető hibázott. Először is, amit látunk: a felvételen jobb oldalról jön a képbe egy Nexia, amely maga után vonszol egy nőt, aki úgy üvölt, mint a fába szorult féreg. Az épp ott tartózkodó három gyalogos rendőr odaugrik, és elkezdik püfölni a vezetőnél az ablakokat.

Mi történt az objektív látómezején kívül: egy férfi és egy nő hangosan összeveszett az utcán, amire felfigyelt a három rendőr is. A vita végén a férfi beült az autójába, majd megpróbált elhajtani a helyszínről. A nő utánaszaladt, megbotlott, és olan szerencsétlenül esett el, hogy a ruhája beakadt a hátsó lökhárítóba. A férfi nem észlelte ezt a vezetőülésből, és besorolt az útra, ahol forgalmi okból rövidesen meg is állt – a hölgyet mintegy tíz méteren keresztül vonszolta. A rendőrök szemtanúk voltak, látták, nem szándékos volt a férfi magatartása, a hölgy se kívánt feljelentést tenni az ügyben, és az orvosi ellátást is visszautasította. Senki ellen nem indult eljárás.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!