Alma és körte. Nem személyszállítás közvetítésével foglalkozik a szeptember 16-án indult car4you szolgáltatás, hanem bérautót és bérsofőrt biztosít – ha a kedves ügyfél azt akarja, akár egyszerre mindkettőt. A fogyasztó szempontjából a különbség elhanyagolható, neki mindössze annyi lehet furcsa, hogy a fuvar végén a nyugtán vagy számlán két költséghely szerepel, külön az autó- és külön a sofőr bérleti díja. Egyelőre még nincs lehetőség elektronikus számla kérésére, de a sofőrök nem restek a nyugta/számlatömb használatával, amit az is bizonyít, hogy a napi átlag 5 NAV-ellenőrzés következmények nélkül maradt. Nem a hatóság jelenti egyébként a problémát, hanem a taxisok, akik kamu címekre rendelnek autókat – ha kell, nagy az arcuk a sárgáknak, de a viselkedésük kisstílű…

SONY DSC
Dr. Tatár Jeromos, a car4you szóvivője. Fotó: Lővei Gergely

Egy flottakezelővel áll szerződéses kapcsolatban a car4you alkalmazás üzemeltetője, jelenleg mintegy 50-60 autó áll a rendelkezésükre, kicsivel kevesebb sofőrrel – az első nagyjából egy hónap tapasztalatai alapján az ügyfelek 10-15 százaléka bérel autót, ennél egy kicsit többen veszik igénybe a sofőrsegélyt, a fennmaradó mintegy kétharmad rész az autó+sofőrbérlés aránya. Egyelőre Budapesten lehet rendelni az alkalmazással fuvart, a flotta fejlesztésével együtt terjesztik ki a szolgáltatást Pest megyére, a távlati cél az országos lefedettség biztosítása.

Jelen pillanatban egyébként nincs külön szabályozva az autóbérlés külön jogszabályban, ezért a car4you alapítói a maguk részéről megpróbálnak minden létező és nem létező szabálynak megfelelni, például a hatályon kívüli autóbérlésről szóló jogszabálynak is megfelelnek, és a gépjármű és sofőr bérlésekor olyan autót küldenek az ügyfélért, amely műszaki követelményeit tekintve – leszámítva a sárga vagy épp fekete színt – megfelel a fővárosi rendeletben előírt műszaki követelményeknek. Autóbérléskor van egy ennél kisebb – öko – kategória is, mert a gyakorlati tapasztalatok alapján magánemberek vagy cégek a legolcsóbb megoldást keresik, természetesen középkategóriás autót is lehet bérelni. Autóbérlés tekintetében szolgáltatásban tud többet a konkurenseknél a car4you, az előre megbeszélt helyen és időben veheti át az ügyfél az autóját, és a leadáskor se kell a kölcsönzőhöz igazodni, hanem újfent a megbeszélt helyen és időben lehet elvégezni a papírmunkát és a fizetést.

Az alkalmazás a foglaláskor előre közli a fizetendő összeget – autóbérléskor napidíj van, sofőrbérlésnél 70 Ft/km-t kell fizetni, autó és gépkocsibérléskor pedig 140 Ft/km az autó, 70 Ft/km a sofőr bérleti díja, és ebben az esetben még egyszer, 450 Ft-os kiszállási díj is van. A távolság a Google Maps alapján számolja a rendszer, ezért nem vesz figyelembe forgalmi adatokat, a megrendeléskor egyébként 3 köztes pont megadására van lehetőség, ha ez nem elég, vagy fuvar közben módosul a cél, akkor törölni kell a fuvart, és újat kell indítani.

Csak egy okostelefon jelenti a változást az utastérben, no és van nyugta/számlatömb is a fedélzeten - a NAV eddig nem talált kifogást, pedig naponta többször is keres
Csak egy okostelefon jelenti a változást az utastérben, no és van nyugta/számlatömb is a fedélzeten – a NAV eddig nem talált kifogást, pedig naponta többször is keres

Folyamatos az alkalmazás fejlesztése a felhasználói igények alapján, illetve a jogszabályi környezet változása miatt is. Egyelőre még nem ismert például az on-line kassza gépjárműbérlésre vonatkozó pontos szabályozása, ezért nem is tudták még elkezdeni a felkészülést; ahogy azt a folyamatos, problémát nem találó NAV-os ellenőrzések is mutatják, mindenben eleget tesznek a jogszabályi követelményeknek. A cikk elején említett elektronikus számla bevezetése mellett várható, hogy rugalmasabbá teszik majd az elszámolást (utazás közben módosuló célpont esetén nem kell majd megszakítani a fuvart és újat kezdeni). Azon egyelőre nem kívánnak változtatni, hogy egy okoskészülékkel egyszerre csak egy autót lehet majd rendelni, tehát nagyobb társaság utazásakor (legfeljebb 4-es férnek egy kompakt/középkategóriás autóba a sofőr mellett) bizony több megrendelőre lesz szükség.

Egyelőre azon dolgozik a car4you csapata, hogy mindig – még a péntek/szombat esti buliidőszakban is – tartani tudják a 10 perces vállalt kiszállítási időt, ezt még nem mindig sikerül elérni, de jó úton haladnak. Arra is megtették az előkészületeket, hogy a várhatóan bővülő forgalmat követni tudják majd az autók és sofőrök flottájának bővülésével. Azt is fontolgatják, hogy megfelelő igény esetén villanymotoros autók bérlését is lehetővé teszik – ennél nem is annyira a bérleti költség jelenti a problémát, sokkal inkább a magas bekerülési költség miatt szükséges magas kaució az akadály – egy normál személyautó 60-80 ezer Ft-jával szemben 2000 euróról beszélünk. A car4you szolgáltatás-közvetítő alkalmazás üzemeltetője optimistán néz a jövő elé, és alig várja, hogy minél többen töltsék le a programot és élvezzék az autó, sofőr, vagy autó és sofőrbérlés előnyeit.

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!