Nemrég adtunk hírt arról, hogy Bécsben gázolt a próbaüzemben közlekedő önvezető autóbusz, egy fejhallgatót viselő, az okostelefonjára figyelő gyalogost sodort el a 12 km/órás tempóval haladó jármű. A Bécsi Közlekedési Vállalat most megkapta a busz gyártójától az összes rögzített adatot, és aszerint ők nem hibáztak, hiszen a jármű mindent megtett a maga részéről: amikor észlelte az útját keresztező embert, akkor hangjelzést adott, illetve 1,6 másodpercen belül megállt. Mivel mindent helyesen csinált a jármű, nem látják szükségét a paraméterek megváltoztatásának, folytatják a tesztüzemet, amely során június 6-tól július 18-ig mintegy 1500 utast szállítottak az önvezető buszok.

A bécsi közlekedési vállalat távlati célja, hogy a nagy kapacitású járművekre hordja rá/el az utasokat az önvezető buszok flottája. Kérdés, hogy ez azt jelenti majd, hogy az osztrák főváros utcáit elárasztják majd a legfeljebb 12 km/órával haladó járművek, illetve hogyan kezelik majd a veszélyhelyzeteket a felgyorsított tempóban, sűrűbb forgalomban haladó robotbuszok?