A köridő furcsa dolog, az embert azt hinné, hogy arról van szó, hogy egy autóval a lehető leggyorsabb köt autózza egy pilóta az adott pályán, de a Formula-1-es versenyeken is szoktak virtuális leggyorsabb kört közölni, amikor a különböző pilóták által a különböző szakaszokon elért legjobb részeredményeket adják össze.

Nos, a Porsche autógyár esetén nem ilyesmiről van szó, hanem arról, hogy a tavalyi halálos balesetek miatt sebességkorlátozásokat vezettek be a Nürburgring Nordschleife egyes szakaszain, amelyeket csak majd tavasszal oldanak fel. Azonban a német gyártó nem akart addig várni új autójának köridejével, ezért a mért időt korrigálta azzal, amelyet szerinte a korlátozott szakaszokon egyébként elért volna az autó, és ebből lett a 7 perc 18 másodperces eredmény. A korrekciós időt számítógépes szimulátorral mérték – játékprogram? -, illetve az előző generációs autó számait is figyelembe vették. Erhard Mössle, a 911 Turbo főmérnöke szerint konzervatív részükről a 7:18-as becslés, és amint újra felszabadítják a Nürburgringet, valóban is megmérik majd az autó tényleges köridejét. De ha ennyire biztosak a dolgukban, miért nem tudtak még pár hónapot várni?

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!