Külföldön már elterjedt a telekocsi, itthon is egyre népszerűbb, bár még mindig sokan tartanak tőle. Amikor hosszabb útra készülünk, szinte minden esetben először az útiköltséget számoljuk, mint biztos kiadást. A benzinárak évről évre emelkednek, a busz- és vonatjegyek sem éppen pénztárcakímélőek – főleg, ha az utasnak nincs semmiféle korából adódó vagy egyéb kedvezmények, vagyis teljes árú jeggyel kell számolnia. Itthon pár éve indult és nagyon hamar lett sikeres a telekocsi szolgáltatás, ami a költségeket valamelyest lecsökkenti. Ha pedig figyelembe vesszük, hogy több ember ugyanazon az útvonalon nem három vagy négy autóval utazik, hanem csak eggyel, akkor környezetkímélőnek is bátran nevezhetjük.

A rendszer úgy működik, hogy ha valaki előre tudja, hogy merre fog tartani az adott napon, és az autójában legalább egy szabad hely van, akkor azt meghirdetheti a honlapon. Ráadásul ha több nagyvárost is érint, akkor közben is csatlakozhatnak mellé utasok egy rövidebb szakaszon. A másik oldal részéről pedig, ha valaki utasként szeretne utazni a „telekocsiban”, akkor kereshet magának sofőrt, akinek útja épp arra tart, mint amerre ő is szeretne menni.

Persze sokakban él a félelem amiatt, hogy idegenekkel utazzon együtt. Ezeket a kétségeket a rendszer kitalálói úgy próbálják kiküszöbölni, hogy minden felhasználót, aki utasként vagy sofőrként már használta a telekocsi szolgáltatást, értékelnie kell a vele együtt utazónak. Így bárki előre tájékozódhat a leendő útitársáról vagy sofőrjéről. Megnézheti, mikor regisztrált a rendszerbe, eddig hány utat hirdetett meg, hány utasa volt már, hányszor volt ő maga is utas, és ami talán a legmeghatározóbb, elolvashatja róla a szöveges véleményeket. Az egyik ilyen telekocsis honlapon még „kizárólag hölgyek” lehetőség is van, amely olyan telekocsizásra nyújt lehetőséget a tagoknak, ahol az autós és az utasok is csak nők lehetnek. Így a nők még inkább biztonságban érezhetik magukat, amit az oldal tapasztalatai szerint különösen nagyra értékelnek azok a hölgytagok, akik első alkalommal döntenek a telekocsizás mellett.

Megyén belüli példaként összehasonlítottuk a Komárom és Esztergom közötti útiköltségeket. Vonattal 2665 forint, busszal 1120 forint, telekocsi esetében változó lehet, sok autós ugyanis úgy hirdeti meg az árakat, hogy helyfoglalás utáni megegyezés szerint. Ilyenkor attól függhet az útiköltség, hogy az autóban lévő helyek közül hányat tudnak megtölteni. Két fő esetében nyilván drágább, mint öt főnél, ahol ötfelé oszlik a benzinpénz. A példánkban szereplő két település közötti telekocsiért átlagosan hét eurót (kb. 2170 forint) kérnek, de ennél persze lehet olcsóbb is.

Persze, mint manapság mindennek, ennek a rendszernek is vannak támadói, jelen esetben a taxisok, akik folyamatosan az adózással kapcsolatban keresik fel a telekocsizókat, illegális taxizással vádolják a tagokat. Az egyik ilyen panaszra, amely szerint bármilyen formában megkeresett jövedelem adóköteles ma Magyarországon, a rendszer üzemeltetői azt válaszolták, hogy a rendszert úgy kell elképzelni, mintha egy társaság az étteremben együtt összedobná a pénzt. Akinél összegyűlik a számla fedezete és odaadja a pincérnek, annak sem kell feltünteti az adóbevallásban az összeszedett pénzt egyéb bevételből származó jövedelemként. Ugyanez történik a telekocsi esetében, csak a benzinre dobják össze az utazók. A rendszer azért legális, mert a telekocsizás során az autós a meghirdetett viszonylaton és időpontban mindenképp utazik, valóban csak az adott utazással kapcsolatos közvetlen költségeit osztja meg, így üzletszerűség nem áll fenn. A taxis ezzel szemben szabadideje terhére rendelkezésre áll utasok számára, hogy őket kívánságuknak megfelelő helyszínre fuvarozza. Ennek megfelelően pedig a költségei mellett a fuvarozásra szánt szabadidejének árát is szeretné megtéríttetni az utassal.

Olvasóink tapasztalatai

Pap Szilvia kamaszként végigstoppolta Békés megyét, ma már a hideg kirázza, ha belegondol, hogy valaha kamionsofőrökhöz, vadidegenekhez ült be. A telekocsi szerinte jobb, mert előtte kapcsolatot teremthet az ember az útitársaival. Egy útszéli stop szerinte akár életveszélyes is lehet a mai világban – a stopposoknak és a sofőrnek is.

Patrícia másfél éve ingázik Tata és Bécs között. Szerinte nem is a költségek megspórolása, mint inkább a kényelmes utazás miatt jobb a telekocsi. Nincs rossz tapasztalata a rendszerrel kapcsolatban, az első alkalmakkor sem tartott tőle, mivel külföldön már nagyon elterjedt, és sokan utaznak ilyen formában.

Ágnes, tatabányai kétgyermekes anyuka már többször vett fel stopost, legutóbb még várandósan is. Nincs rossz tapasztalata, emlékszik arra, hogy amikor még gyerek volt, az anyukája is gyakran vitt stopost az autójukkal.
– A telekocsi szolgáltatást nem vettük még igénybe, de korábban sokszor vittük ismerőseinket, vagy azok ismerőseit autóval, így megtöltve a kocsit. Amióta két gyerekünk van, azóta csak a család megtölti az autót – meséli Ágnes.

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!