Lezárult egy korszak azzal, hogy amerikai cég lett a Ferrari. Ezekkel a szavakkal kezdte búcsúszavait Luca di Montezemolo, aki 23 év elnökség után hagyja ott a céget. Hivatalosan nem értett egyet azzal, hogy az önállóságát egészen monstanáig megőrző, sőt a Maserati márka alárendelése után komolyabb szerepet kapó Ferrarit be akarják olvasztani a Fiat Chrysler Automobiles cégbe, nemhivatalosan Sergio Marchionne elégelte meg, hogy 2008 óta semmilyen érdemi eredményt nem tud felmutatni a Formula-1-es csapat, és annak vezetőcseréje is 360 fokos fordulatot hozott, azaz semmi nem változott.

Luca di Montezemolo pályafutása a Fiat-nál kezdődött, majd onnan 1973-ban ment át a Ferrarihoz, ahol Enzo Ferrari asszisztenseként dolgozott. Egy évvel később az F1-es csapat vezetője lett, majd a Fiat konszern versenyzőrészlegét irányította. Három évvel Enzo Ferrari halála után, 1991-ben nevezték ki a Ferrari elnökének, és azóta folyamatosan ezt a pozíciót töltötte be. 2003-ban a Fiat igazgatótanácsának tagja lett, 2004-től 2010-ig a Fiat Csoport elnöke volt. Múlt hétvégén, a monzai F1-es futam kapcsán még arról beszélt, hogy nem áll szándékában távozni a Ferraritól, ehhez képest most meglehetősen rövid határidővel jelentette be távozását – október 13-án veszi át a helyét Sergio Marchionne. A Fiat és a Chrysler csoport egyesülését vezénylő menedzser várhatóan másvalakit fog kinevezni erre a posztra, de előbb a Fiat Chrysler Automobiles tőzsdei bevezetését még levezényli.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!