Franciaországban vizsgálatot folytatnak a gaboni kormány gazdálkodásával kapcsolatban, azt vizsgálják, hogy az országukban élő diplomaták költekezését milyen forrásból fedezik. Eközben fedezték fel azt a dokumentumot, ami szerint az országot jelenleg irányító elnök, Ali Bongo négy hónappal a 2009-es hatalomra kerülése után 29 darab luxusautót vásárolt 14 882 000 euró értékben egy svájci cégen keresztül.

Aggódni egyébként nem kell, az országot előtte 41 éven át irányító édesapjának köszönhetően eddig is mintegy 400 autós gyűjteménnyel rendelkezett az elnök úr, az öt évvel ezelőtt vásárolt 29 autó épp csak a hétköznapi közlekedést szolgáló flotta frissítése volt. Ráadásul valamiért Ali Bongo excellenciája rögtön párosával rendelte a luxusautókat, Maybach 62S, Rolls-Royce Phantom és Rolls-Royce Ghost-ból is kettőt-kettőt rendelt.

Gaboni források szerint az elnök időnként kiviszi némely szuperautóját a normál közutakra, ahol aztán testőreivel a nyomában száguldozik – attól nem kell tartania, hogy megbüntetik. Azonban arról is szólnak a pletykák, hogy a több mint 400 autós gyűjtemény jelentős része még lényegében gyári új autó, amivel egy kilométert se tettek meg az évek-évtizedek során.

A svájci SDP Service und Logistik nevű cég egyébként 2013-ban megszűnt, úgyhogy a francia nyomozásnak ez a része zsákutca, a hírek szerint Ali Bongo manapság egy londoni irodán keresztül folytatja a flottájának bővítését.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!