Romániában 1966-ban kezdte meg a működését a Dacia, az első egymillió autó elkészülésére 1985-ig, azaz 19 évet kellett várni. A második millió már 13 év alatt (1998) összejött, egy évvel ez után a Renault megvásárolta a márkát és a gyárat.

Az autógyár több száz millió eurós modernizálását követően 9 év kellett (2007) az újabb egymillió Dacia legyártáshoz, most, hogy a világ több pontján is gyártják az autókat – amelyekre igen nagy kereslet mutatkozik mindenfelé – alig négy év alatt összejött még egy millió autó. Nem véletlenül egy csúcs felszereltségű, barna színű, összekerekes dízel Dustert neveztek ki jubileumi példánynak – a szabadidő-autóra sorban állnak a vásárlók.