A kilencvenes évek elején rögtön két, Opel Manta témájú vígjáték is a német mozikba került. A sort az 1991. szeptember 21-től vetített Manta – Der Film nyitotta, amely az év legnézettebb német filmje lett. Egy hónappal később kezdett a Manta, Manta című alkotás, amely csak 1992-ben lépte túl a másik film nézőszámát és végül 1,2 milliónál állt meg.

Most, hogy a Manta, Manta bemutatásának 25 éves évfordulója közeledik, egyre több pletykát lehetett hallani arról, hogy elkészítik a második részt. A pletykát az egykori és a hírek szerint az új részben is főszerepet játszó Til Schweiger erősítette meg, aki már több korábbi szereplőtársával is beszélt egy esetleges visszatérésről. A jogtulajdonos Constantin-Filmverleih vezetője, Martin Moszkowicz megerősítette, hogy komolyan dolgoznak a Manta, Manta 2 projekten, éveken át keresték a megfelelő forgatókönyvet. Állítólag 2016-ban már be is mutatják majd az új mozifilmet, amelynél figyelembe veszik majd azt is, hogy az egykori olcsó sportkocsiból már igazi kultautó lett.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!