A Volkswagen I.D. elektromos márkájának a kínálatát négy év múlva gazdagíthatja majd egy olyasfajta nagy méretű sportszedán, amit az I.D. Vizzion nevű tanulmány mutat – persze a mai értelemben vett hagyományos kezelőszervekkel, tehát kormánnyal és pedálokkal. Az utóbbiakat nélkülöző tanulmány a dolgok jelenlegi állása szerint tizenkét év múlva válhat valósággá.

Addig még a mesterséges intelligencia terén is áttörésre lesz szükség, ugyanis egy ilyen számítógép irányítja majd a gépet. Ma a hagyományos programozási fázisnál tartunk, ahol a meghatározott paraméterek alapján hoz döntést a rendszer (például a sávtartó felismeri a határt jelző vonalakat). A következő fázis lesz a gép tanulás, ahol rutint szerez a számítógép, ezt követi majd a mesterséges intelligencia, ahol már saját magától hoz döntéseket a számítógép forgalmi helyzetekben.

A hatalmas, 24 colos felnik miatt tűnik sportosnak a megjelenés, az 1506 mm-es magasság már-már szabadidő-autós. A lendületes vonalvezetésnél az a nagy bravúr, hogy a rengeteg érzékelőt láthatatlanul rejtették el a formatervezők. Egy 111 kWh kapacitású akkumulátor rejtőzik a padló alatt, az első kerekeket 102 LE, a hátsókat 204 LE teljesítményű villanymotor hajtja. A NEDC ciklus szerint 665 km a hatótávolság, a gyakorlatban bő 400 km-ről lehet szó, a négy utas egy 565 literes csomagtéren osztozhat.