Nem egyszerű egy szuperautó gyártásának elindítása, a legtöbb nem jut túl a digitális terveken, de van, hogy a prototípus-stádiumban akad el a folyamat; de van, hogy egyszerűen csalás áll a háttérben. Erre a következtetésre jutott a Bécsben most befejeződött eljárás. Egy évvel ezelőtt számoltunk be arról, hogy feljelentést tettek a Milan Automotive nevű cég ellen csalás miatt, most pedig már első fokon ítélet is született az ügyben: a 37 éves cégalapítót 4 év letöltendő börtönbüntetésre ítélték. Az ítélet nem jogerős, az ügyészség súlyosbításért fellebbezett. A Milan Automotive 2018 elején jelentette be Red elnevezésű autóját, a 99 darabos széria első példányait 2020-ban szállították volna le a megrendelőknek. A bíróság szerint bizonyítást nyert, hogy a 37 éves cégalapító hamisan állította, hogy híres emberek már rendeltek az autóból, és így másokat is rábeszélt a foglaló befizetésére, több mint egymillió euróval károsítva meg több embert.