Rögtön a nyitónapon, pénteken hullani kezdtek az autók a Goodwood Festival of Speed rendezvényen, két versenyautó és egy tanulmány lett az áldozata a hegyi felfutó pályának.

Elsőként egy Porsche 962-es versenyautó futott túl a pályán annak ellenére, hogy meglehetősen lassan haladt – valószínűleg nem volt megfelelően bemelegítve a fék/abroncs. Erről a szerencsés kimenetelű esetről videófelvétel is készült, épp csak egy kicsit megnyomódott a műanyag orr.

Másodikként az Italdesign Parcour tanulmány sofőrje vesztette el uralmát  magas építésű, Lamborghini-technikával megáldott egyedi jármű felett. Ennek úgy megsérült a hátulja, hogy autószállítóval kellett levinni a pályáról, és valószínűleg jó pár órán keresztül dolgoznak majd rajta az olasz műhelyben, mire újra menetkész lesz majd.

A harmadik autó balesete annyira nem is meglepetés, hogy nemhivatalosan a „Világ Legvezethetetlenebb Autója” cím birtokosáról van szó, egy Toyota Pikes Peak versenyautóról, amelyet egy 1000 lóerős, 2,1 literes turbómotor hajt. A szemtanúk szerint majdnem átugrott a szalmabálákon a kocsi, amelynek leszakadt az orrborítás is a balesetben, de szerencsére ebben a balesetben se sérült meg senki sem.

Az 1986-os szezonban versenyző Lotus 98T típusú F1-es versenyautóval egy ránézésre enyhe kanyarban pördült meg a sofőr, amelynek következtében alaposan összetört Ayrton Senna egykori autójának eleje.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!