A nyári szabadságok és a kánikulai hétvégék idején sok autós indul a szokottnál hosszabb utakra, ezt megelőzően azonban sokan nem fordítanak kellő figyelmet a jármű felkészítésére, illetve állapotának felmérésére a LUKOIL kútvezetőinek tapasztalatai szerint.  A még garanciális autók esetében például érdemes ellenőrizni, hogy a következő szervizeléshez megállapított futott kilométerek számát várhatóan túllépik-e az út során, ugyanis ebben az esetben ajánlott korábban átnézetni az autót, hogy az esetleges hibákra még időben fény derüljön.

„A futómű beállítását évente kétszer érdemes elvégeztetni, hiszen a téli hónapok folyamán a rosszabb útviszonyok miatt könnyen elállítódhat, ami később kárt okozhat az autóban és az abroncsokban egyaránt. Emellett a fékbetéteket is célszerű ellenőrizni a hosszabb utak előtt, mivel csak így garantálható, hogy egy erősebb fékezés esetén úgy reagál az autó, ahogy arra szükség van” – foglalta össze ezzel kapcsolatos tapasztalatait Kis Gergely, a LUKOIL Gyömrői és Pesti úti kútjainak vezetője. Sok esetben azonban szakszerviz segítsége nélkül is gondoskodhatunk arról, hogy az autónk megfelelő állapotban legyen az út előtt. A kútvezető szerint az alábbi hét pontos listát érdemes követni az út előtti ellenőrzés alkalmával:

1. A nyári gumik átvizsgálása során a szemmel látható sérülések mellett mindenképpen ellenőrizni kell a profilmélységet, hiszen a kopott abroncsok tapadása nem megfelelő. A guminyomást bármelyik benzinkúton meg lehet mérni, és indulás előtt érdemes figyelembe venni, mennyi csomaggal kívánunk elindulni – az átlagosnál jobban megterhelt autó esetében ugyanis a megszokottnál magasabb lehet a nyomás.

2. A folyadékszintek ellenőrzése kiemelten fontos: a motorolaj és hűtőfolyadék mellett a fékfolyadékot is érdemes megnézni, ha pedig szükséges, az utántöltésről is gondoskodni kell. A motorolaj esetében mindenképpen ügyelni kell arra, hogy a megfelelő fajtát használjuk, máskülönben komoly problémák léphetnek fel.

3. Mindenképpen javasolt megnézni, hogy az akkumulátor megfelelően működik-e, szükség esetén pedig érdemes feltölteni vagy kicserélni.

4. A nyári zivatarokra készülve gondoskodni kell az ablaktörlő lapát cseréjéről, mivel a téli használat megviseli, aminek következtében berepedezik, elkopik a gumi. Az alkoholtartalmú téli szélvédőmosót nyárra ajánlott lecserélni, valamint gondoskodni kell arról, hogy a tartály teljesen fel legyen töltve.  Sokszor még a megfelelő mosófolyadékkal is problémát okoz a rovarok eltávolítása a szélvédőről, ehhez azonban lehet külön tisztítóspray-t kapni, amivel egyszerűen eltávolíthatók a felületről.

5. Az autó alapos külső-belső tisztítását már tavasszal célszerű beiktatni, azonban egy hosszabb autóút előtt érdemes ezt megismételni. A motor tisztítása elengedhetetlen bizonyos időközönként, azonban fontos szem előtt tartani, hogy ehhez mindenképpen szakemberre van szükség. A jármű külső tisztításához a legegyszerűbb egy gépi autómosót felkeresni, de egy szivacs és autósampon segítségével akár kézzel is megtisztítható az autó.

6. A klímával rendelkező autók esetén kiemelten fontos, hogy évente legalább egyszer kitisztítsák a rendszert. Egyes módszerekhez szakszerviz segítségét kell kérni, de ha erre nincs idő, egy speciális tisztító spray használatával bárki elvégezheti a tisztítást.

7. A hosszabb utak előtt a biztonsági felszerelések ellenőrzése is elengedhetetlen: gondoskodni kell az elsősegélydobozról, pótizzókról, az elakadásjelző háromszögről, valamint a kötelező sárga fényvisszaverő mellényről. Külföldi utazás előtt érdeklődjünk az ott esetleg kötelező tartozékokról, úgymint az alkoholszonda Franciaországban, vagy a sok helyen elvárt tűzoltókészülékről.

„Az autósoknak fel kell készülniük azokra az esetekre is, amikor például egy baleset miatt nagyobb torlódás alakul ki egy útszakaszon. Főleg kánikula idején fontos, hogy legyen elég folyadék az autóban, hiszen a napsütésben hamar átmelegszik a jármű, ami könnyen kiszáradáshoz vezethet. Az átmelegedést akár dugóban ülve, akár egy parkolóban hagyott autó esetében olyan kiegészítő termékekkel a legegyszerűbb enyhíteni, mint a szélvédőtakarók és különféle árnyékolók” – tette hozzá a LUKOIL munkatársa.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!