A Müller-Guttenbrunn fémhulladék-feldolgozó vállalkozás támogatásával, roncsautó-hegyek árnyékában tartott figyelemfelkeltő demonstrációt a FIAT 850 Klub Magyarország.

A rendezvény apropóját egy tagtoborzásnak indult adatgyűjtés szolgáltatta, mely kapcsán elrettentő számok jutottak a klub tudomására. A KEK KH nyilvántartása szerint az üzemben tartott FIAT 850 -esek száma alig 4 esztendő leforgása alatt 2 638 darabról 459-re apadt.
A statisztikák szerint ráadásul ez a tendencia nem csak a FIAT 850 típust érinti. Számos, hajdan milliós darabszámban gyártott tömegmárka hamarosan szintén a legritkább oldtimerek sorába léphet.

A FIAT 850 Klub Magyarországnál úgy vélik, hogy öreg járművet tartani nem egyszerűen szép hobbi, de komoly felelősség is egyben. Állásfoglalásuk szerint az oldtimer-tulajdonosok erőfeszítései és áldozatvállalása nélkül az időskorú járművek zöme a rendezvény helyszínéhez hasonló üzemekben fémforgácsként, vagy a gazban rozsdásodó mementóként végezné. Ugyanakkor a veteránjármű márkaklubok felelősségét sem szabad megkerülni, nekik szilárd bázisként kell a tulajdonosok mögött állniuk, koncentrálni és megosztani az adott típusról felhalmozott tudást, egybe gyűjteni és aktivizálni a márkatársakat.
 
A FIAT 850 Klub jó példával igyekszik elöl járni, mikor idén 12 esztendős honlapjuk (www.fiat850.hu) mellett új információs webhelyeket hoz létre a FIAT 850 típussal azonos, 100-as kódú motorral szerelt járművek (http://fiat600.info.hu / http://fiat850.info.hu / http://fiat127.info.hu) tulajdonosai számára, ugyanakkor további lépéseket is terveznek az oldtimerek védelmében.