A Ford Alapítvány által világ 46 országában sikeresen működő Ford Driving Skills for Life elnevezésű ingyenes tréningsorozatot 2021-ben ismét megrendezik Magyarországon – jelentette be Ford ma egy sajtótájékoztató keretében. A társadalmi szerepvállalás program célja, hogy segítse a 18-26 év közötti friss jogosítvánnyal rendelkező fiatalokat a vezetési gyakorlat megszerzésében, hogy elkerülhessék az autóbaleseteket. Ebben az évben a COVID előírások betartásával 200 fiatalt várnak a szervezők.

Magyarországon a közúti közlekedés nagy veszélyt jelent a fiatalokra: közlekedési balesetben évek óta 50-70 fő veszíti életét ebből a korosztályból, amely a közúti balesetben meghalt személyeknek a 10 %-a.
“Mellbevágó statisztikák bizonyítják, hogy a 18-26 éves korosztály közel kétszer akkora eséllyel veszíti életét a közutakon, mint a többiek, körükben Európa szerte ez a vezető halálok. Ezért is vagyunk nagyon büszkék, hogy a nagy sikerű Ford Driving Skills for Life CSR-programot a tavalyi kényszerű szünet után folytathatjuk. Az ingyenes vezetéstechnikai oktatás során a vezetés közben adódó vészhelyzetekre próbáljuk felkészíteni a fiatalokat, hiszen a jogosítvány megszerzése csak egy dolog, a járművezetői rutin elsajátítása viszont hosszútávú folyamat. A szeptember 25-26-án szervezett 4 kis csoportos vezetéstechnikai tréningünk már a világ minden táján bizonyított, így biztosra vesszük, hogy a fél napos képzést követően a tapasztalatlan fiatal sofőrökből is magabiztos autóvezetők válhatnak. Érdekes, kreatív és mindenekelőtt hatékony programmal várjuk a jelentkezőket.” – mondta Györke Orsolya, a Ford Driving Skills for Life magyarországi menedzsere.

A 4, egyenként félnapos tréningre szeptember 25-26-án kerül sor, amire az érdeklődők már most is jelentkezhetnek a http://www.drivingskillsforlife.hu weboldalon. A Ford DSFL-hétvégén a fiatalok az autókezelési ismeretek mellett megtanulják az olyan közlekedési veszélyek kezelését mint például a vészfékezés akadálykikerüléssel, a jégen megcsúszó, alulkormányzott jármű kezelése illetve a zavaró tényezők felismerését és kiküszöbölését is. A tréningen kiemelt figyelmet fordít a Ford az elektromos közlekedés kihívásaira. A résztvevők megtapasztalhatják, milyen egy elektromos autót vezetni, ill. a scooterrel való helyes közlekedés gyakorlására is készülnek gyakorlatokkal a szervezők.

A Ford Magyarország idén a Hungarian Police Rally Teammel és az ORFK-OBB-vel együttműködve nagyszabású közös kampányban hívja fel a figyelmet a közlekedés biztonság fontosságára. A kampány keretében a 2021-es Magyar Rally Bajnokság futamain egy közlekedésbiztonsági parkban várják a rally szerelmeseit, hogy a futamok szüneteiben sok hasznos információval, játékos formában hívják fel a figyelmet a szabályos vezetésre. A kampány főszereplője a Hungarian Police Rally Team új autója, egy Rally3-as Ford Fiesta, mely az idei DSFL Programokon is látható lesz.
„Csapatunk két fő iránya az Autósport és a Közlekedésbiztonság. Az autósport, a rallye értékeit használjuk fel eszközként, a közlekedés biztonságosabbá tétele érdekében.” – mondta el Hoffer Zsolt, a Hungarian Police Rally Team Pilótája, rendőr alezredes, vezetésbiztonsági szakértő.
A Ford és a közreműködő partnerei remélik, hogy a programban minél több magyar fiatal vesz majd részt, hiszen a közutak biztonsága mindannyiunk érdeke és a rutin megszerzése, illetve megtartása életeket menthet. A félnapos, ingyenes programra folyamatosan lehet regisztrálni a http://www.drivingskillsforlife.hu weboldalon.