A korábbinál nagyobb vesékkel és 1 cm-rel keskenyebb fényszórókkal jön a felfrissített BMW X3/X4, az első lökhárítón függőlegesek a légbeömlők, az áttervezett LED-es hátsó lámpa már látványosabb a kombin, mint a kupén. A plug-in hibrid hajtás kék karosszériadíszeket kap, a kupénál fényes feketék a karosszériadíszek. Az M40i és M40d modellek 20 colos felnikkel veszik sportosabbra a figurát. Az extrafelszerelések között már a BMW Individual műhely matt finisei is megtalálhatóak.

Az új 4-es sorozatból származik a középkonzol, alapáron 10,25, extraként 12,3 colos a központi érintőképernyő, alapáron adják a háromzónás légkondit. Egyszerűbbé tették a választást azzal, hogy harmadával csökkentették az elérhető kombinációs lehetőséget (motor/csomag) számát, természetesen a legnépszerűbb választásokat hagyták meg. A modellfrissítés újdonsága, hogy mostantól kezdve a benzinmotorok is 48V-os lágyhibrid rásegítést (11 lóerős indítógenerátor) kapnak, a dízelek már a 2020-as évre megkapták ezt. A teljesítményskála a 184-360 lóerő közötti tartományt fedi le a BMW X3 és X4 esetén.

Továbbra is elérhető az 510 lóerős soros hathengeres turbómotorral szerelt X3 M Competition és X4 M Competition, itt a maximális nyomatékot növelték 600-ról 650 Nm-re, így a 0-100 km/óra sprint ideje 3 tizeddel, 3,8 másodpercre javult. Új kárpitok és látványosabb díszbetétek teszik sportosabbá a belsőt, a középkonzol az új M3/M4-ből származik, külön gomb van a motor és a futómű beállításhoz, a kormányon pedig ott van a két M-es memóriagomb az egyedi beállítások előhívásához.

Nem csak a BMW és az M GmbH mutatta be a felfrissített BMW X3/X4-est, de így tett az Alpina manufaktúra is. Az XD3/XD4-es modellek orrába a 3,0 literes, négy turbós hathengeres dízel kerül 394 LE/800 Nm csúcsteljesítménnyel, ez a hatalmas erő mindkét karosszériát 4,6 másodperc alatt gyorsítja 100 km/órás tempóra és 267 (XD3) vagy 268 (XD4) km/órás csúcssebességet tesz lehetővé 7,2 l/100 km-es szabványos átlagfogyasztás mellett.