Nem sokat finomítottak a Takeri tanulmányautó formáján, ennek köszönhetően tényleg egy szempillantás alatt feledteti az új Mazda6-os a Mazda5-ösel megkezdett és rögtön be is fejezett Nagare formai irányzatot. A Kodo sokkal jobban áll a japán márkának, nem csoda, hogy az Alfa Romeo is rögtön bejelentkezett, hogy a következő MX-5-ösre neki is fáj a foga.

De térjünk csak vissza az új középkategóriás autóhoz, amely nem csak szebb, de nagyobb is lett. A tengelytávolság 105 mm-rel nyúlt meg egészen 2830 mm-re, a Moszkvában bemutatott lépcsős hátú karosszéria 4865 mm hosszú, a szélesség 1840 mm, a magasság 1450 mm. A méretnövekedés egyébként nem jelent feltétlenül tágasabb utasteret, hiszen a Skyactiv motorok bonyolultabb kipufogórendszerének úgy tudtak helyet találni, hogy az első tengelyt 10 centivel előrébb tolták az A oszlophoz képest. Az újratervezett első ülések miatt mégis 37 mm-rel nőtt a hátsó lábtér. A csomagtér 483 literes, és a vonalzót istenítő japán mérnököknek hála azt is tudjuk, hogy 32 mm-rel szélesebb a nyílása.

A nagyszilárdságú acélok használata miatt 30 százalékkal nőtt a csavarodási merevség, elöl MacPherson rugóstagos, hátul többlengőkaros a felfüggesztés, a kormányszervo elektromos, és közvetlen a kormányoszlopra építik rá az elektromotort. Első ránézésre a műszerfal már nem olyan látványos, mint a külső, de ahol csak lehetett puha burkolatokat használtak, és a még finomabb részleteknek köszönhetően sokkal jobb a minőségérzet.

Oroszországban két benzinmotorral indul a forgalmazás, a 2,0 literes négyhengeres alapmotor 150 lóerős, az új fejlesztésű 2,5 literes négyhengeres 192 lóerős. Utóbbi a Mazda első olyan erőforrása, amelyhez már adják az i-eloop energia visszatápláló rendszert, amelynél egy kondenzátorba kerül a visszatermelt energia, amelyet aztán a különböző kényelmi extrák hajtására használnak fel, tehermentesítve a generátort és ezáltal a belső égésű motort.

A nyugat-európai – a Mazdánál ide tartozunk mi is – Mazda6 csak a Párizsi Autószalonon mutatkozik be, a kombi karosszérián kívül még a 2,2 literes dízelmotor bejelentése lesz a nagy újdonság, amelyet az eddigihez hasonlóan minden bizonnyal több teljesítménylépcsőben is kínálnak majd. Addig azonban itt van nekünk a szedán, amelyen addig is gyönyörködhetünk.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!