Noha abszolút értelemben Magyarországon olcsó a kötelező felelősségbiztosítás, az még lehetne sokkal olcsóbb is. Például Nagy-Britanniában most, hogy a hatóságok határozottabban lépnek fel az ostorcsapás-sérülések miatti kártérítések terén, azok száma hatalmas mértékben visszaesett. Mivel kevesebb kártérítést kell fizetniük, a biztosítók csökkentették a kötelező felelősségbiztosítási díjakat, egy év alatt átlagosan 16,6 százalékkal – állapította meg az AA autósklub.

2014. első negyedévében átlagosan 531 font éves kötelező díjat fizet egy brit közlekedő, ami 2013 első negyedévéhez képest 16,6 százalékos csökkenés. Legnagyobb mértékben a fiatal járművezetők örülhetnek a díjcsökkenésnek, a 17-22 év közöttiek 20,5 százalékkal fizetnek kevesebbet (igaz, 1158,07 fontos éves díjjal még mindig ők fizetik a legtöbbet), a 23-29 év közöttieknél 19,9 százalék az átlagos megtakarítás. A legkisebb változás a 70 év felettieknél történt, náluk 1,3 százalékkal csökkentek a díjak.

Magyarországon nem is lenne szükség törvénymódosításra, mindössze a rendőrség erélyesebb fellépésére lenne szükség a biztosítási csalók ellen. Láttak már például városban 50 km/h-s tempóval haladó rendszám nélküli robogót? Akkor már láttak biztosítási csalót is. Az ilyen egyének ahelyett, hogy motorkerékpár-kötelezőt kötnének, segédmotor-kerékpárként használják járműveiket. Azaz megfelelő biztosítási fedezet nélkül. Az ilyenek által okozott károkat meg abból az alapból fizetik, amelyet a szabályosan KGFB-t fizető emberek díjaiból tartanak fenn. Ha tehát a rendőrök tennének valamit a biztosítási csalók ellen, nálunk is olcsóbb lehetne a kötelező biztosítás.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!