Egyedi autó marad a Ford Mustang Boss 302 Blue Angels, amely a US Navy hasonló nevű műrepülő-szakaszának színeiben pompázik. A kék-arany színösszeállítás nem csak kívül, de az utastérben is uralkodó.

Az autót július 28-án, az Air Venture Oshkosh rendezvényen árverezik majd el jótékony célra, a bevételt az EAA Young Eagles elnevezésű alapítvány kapja. A Ford által készített különleges autók 2006 óta már 1,3 millió dollár bevételt generáltak az alapítványnak, amely fiataloknak teszi elérhetővé legalább egy-egy alkalomra a repülés élményét. Idén még a haditengerészet repülő harcágának száz éves születésnapját is megünneplik majd a rendezvényen. Az autó már csak azért is sok pénzt hozhat az alapítványnak, mivel annak ötliteres V8-as motorját egy mechanikus feltöltő segítségével 624 lóerősre húzták fel, és ennek megfelelően sportosabb felfüggesztést-fékrendszert is kapott az autó.

Jótékonysági célra árverezik majd el a 624 lóerős egyedi Ford Mustang Blue Angels-t Jótékonysági célra árverezik majd el a 624 lóerős egyedi Ford Mustang Blue Angels-t