A budapesti Fáy András Közlekedésgépészeti Műszaki Szakközépiskolában tartotta sajtónyilvános rendhagyó tanóráit a Scania magyarországi forgalmazója, amellyel az volt a célja, hogy az alapvetően személyautók szerelését megtanuló diákokat a kamionszerelő-karrier számára megnyerje. Ennek érdekében nem kisebb fegyvert vetett be, mint a Chimera nevű tanulmányát.

Nem véletlen a névválasztás, a mesebeli, több élőlényből megszületett szörnyeteghez hasonlóan ebben a kamionban is rengeteg jármű alkatrészeit lehet megtalálni. Az első vázlatokon még csőrös kamiont képzeltek el a tervezők, a 3000 munkaórán át tartó építési folyamatnak a képeken látható, bulldogfülkés alkotás lett a végeredménye. Az egésznek egy 180 kg tömegű, acélcsövekből szerkesztett térváz a gerince, erre helyezték rá a széria vezetőfülkét, aminek levágták az alsó részét, a légterelőket és a műanyag elemeket pedig karbonból sütötték. A kormánygép például Scania autóbuszból jön, az Allison automatikus váltót Szentgotthárdon gyártották, az Alcoa könnyűfém felniket Székesfehérváron – csak hogy a magyar vonatkozásokat is említsük.

Az igazán nagy változást az jelenti, hogy a Scania legnagyobb és legerősebb V8-as turbódízelét a fülke mögé építik be, így mindenki megcsodálhatja az aranybetűs márkanevet a szelepfedeleken, és a vezetőfülke is alacsonyabbra kerülhetett. Természetesen nem hagyták meg szériaállapotában a 16,4 literes lökettérfogatú motort, a blokkon kívül lényegében minden új: dugattyúk, vezérműtengely, hengerfejek, programozás…

Hengersoronként három, tehát összesen 6 (!) darab turbófeltöltő pumpálja a levegőt az égésterekbe, aminek jelenlegi állapotában 1460 lóerő és 4500 Nm teljesítmény az eredménye. És ez csak egy köztes állapot, már dolgoznak a továbbfejlesztett szívósoron, amelynek segítségével már 2190 lóerő és több mint 4600 Nm lesz az eredménye! A látványosan kanyargó kipufogócsövek átmérője meghaladja az emberi kar nagyságát – nem a krumplik, hanem a krumpliszsákok darabszámán gondolkozik az ember, amikor arról van szó, el kellene tömíteni…

Tiszteletet parancsoló szerkezet a Scania Chimera, főleg a sofőrnek kell vigyáznia. Egyfelől a független első felfüggesztés miatt az autóbusz-kormányművel csak meglehetősen kis kerékelfordulást tudtak megvalósítani – az iskola udvarára vagy 10 ypszilon után tudott csak bekanyarodni -, de teljesen hiányoznak belőle az elektronikus segédek, beleértve a blokkolásgátlót is. Ez utóbbi már azért is elkéne, mert a széria Scania utcai fékrendszert 40 tonnás össztömegre méretezték, és a mindössze 4,7 tonnás Chimera esetén bizony még a módosított lábszeleppel is könnyen blokkolnak a kerekek. A konstruktőrök egyébként olyan trükköket is bevetettek, hogy egymásnak szorították a dupla hátsó abroncsokat, 4500 Nm felett már szükség van minden trükk bevetésére.

Szóval a Scania Chimerával próbálja meggyőzni a fiatalokat a svéd cég, hogy szélesítsék ki a látókörüket, és a személyautó-szerelés helyett próbálkozzanak meg a kamionok és buszok világával. A márkaszervizekben elhelyezkedő gyakornokokat többek között érkezési hozzájárulással, kiemelkedően magas ösztöndíj rendszerrel próbálják meggyőzni döntésük helyességéről. További információkat a Scania magyarországi weboldalán találnak az érdeklődők.

Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!