Augusztusban, a Moszkvai Autószalonon láthatja majd a nagyközönség az 1976-ban bemutatott Niva legújabb változatát, amely Urban névre hallgat. A szakma már most, a Lada éves közgyűlése előtt megnézhette az újdonságot, a Kalina Cross-szal egyetemben.

Nagyon nem bolygatták meg a konstrukciót, a karosszériához például nem nyúltak, épp csak az egészen máig krómozott acél lökhárítókat cserélték műanyag darabokra. És ez még nem minden, hiszen a 17 colos átmérőjű, öt duplaküllős könnyűfém felnik is újak, no meg a hűtőrács formáját is módosították.

A legnagyobb változás az utastérben található, és csak egy – meglehetősen esetlegesen elhelyezett – kapcsoló árulkodik róla, mégpedig a légkondicionáló megjelenése. Csak manuális, de hát egy közel négy évtizedes konstrukcióban már ezt se lehetett könnyű elhelyezni. Ezen kívül „teljes elektromos csomag” előnyeit is élvezhetik az utasok, ami jelen esetben két darab ablakemelőt és tükörállítást jelent – a kapcsolók a két első ülés között helyezkednek el. Az ajtókárpiton egyszerűen ledugózták az ablakemelő-karok nyílásait.

A motortérben továbbra is a 84 lóerős, 1,7 literes benzinmotor dolgozik, az állandó összkerékhajtást módosították – azt még nem árulták el, ez mit is jelent. A hasmagasság 20 mm-rel csökkent, de ez betudható az eltérő kerék-átmérőnek. Október elsején indul a Lada Niva 4×4 Urban forgalmazása, és januárban már módosítanak is a konstrukción. Ekkor váltják le a Fiat-eredetű négyhengerest, mégpedig a Lada saját fejlesztésű, 1,6 literes, 90 lóerős négyhengeresére.

Az Autó-Motor ott van a Facebookon is! Klikkelj ide, és lájkolj minket a legérdekesebb hírekért és a lappal kapcsolatos friss infókért!